NYUGDÍJASOK figyelem! Orbán Viktor nagy bejelentést tett, sokan örülni fognak
„Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék” –
„Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék” –
Tízszeresére nőtt a migrációs nyomás a szerb határon, az idén eddig 1841 illegális migránst fogtak el, míg a múlt év
Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). Tavaly 14,263 millió turista
Az óraállítás eredetileg az áramtakarékosság miatt került bevezetésre, mára azonban sokan értelmetlennek tartják. Az Európai Unió hosszú évek óta tervezi
Az MVM Csoport folyamatosan figyelemmel kíséri ügyfélszolgálati irodáinak működését annak érdekében, hogy az ügyfelek igényeihez igazított ügyintézési lehetőségeket biztosíthasson. Ennek
Most még a tél legzordabb időszakát éljük, a hajnalok sorra -10 fok közelében alakulnak, és ez a tendenciák szerint egészen
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi
Nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió, de mi mindig is tudtuk, hogy Trump elnök vissza fog térni, ezért felkészültünk.
A titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral szemben, erről az Országgyűlés nemzetbiztonsági
Szijjártó Péter külügyminiszter levelet írt Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszternek az Örebro város felnőttoktatási központjánál lezajlott lövöldözés nyomán, amelyben kifejezte
Az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott
Kern András tavaly december közepén egy előadás szünetében váratlanul rosszul lett. Az Imposztor című darab közben, a Vígszínházban történt incidens után azonnal
A zöld tea jótékony hatásai az agyra: tudományos kutatások szerint csökkentheti a demencia kockázatát, javíthatja a memóriát és támogathatja a
Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött közösségi oldalán egy bajai középiskolás, aki ugyan poénnak szánta a szavait, de büntetőeljárásban kell felelnie tettéért –
Elkötelezettek vagyunk a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása mellett, amit az elmúlt fél évben, a magyar uniós elnökség során számos esetben
Megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztálya, a budapesti akut infarktusellátás egyik kulcsfontosságú helyszíne – mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára
Orbán Viktor miniszterelnök a Neue Zürcher Zeitung című lapnak adott interjúban hitet tett a többpólusú világrend mellett, bírálta az EU gyengeségét és
A katolikus nevelés, oktatás felelőssége a keresztény hit továbbadása is, és fontos hogy az oktatók jó körülmények között végezhessék munkájukat
Magyarország lojális, megbízható szövetségesként nagyban hozzájárul a NATO védelmi kapacitásainak fejlesztéséhez, amire nagy szükség is van a jelenlegi új világpolitikai
Grill sütő és zsír nélkül kétféle módon is süthetünk csirkét. Megéri kipróbálni, mert lenyűgözőek! I. A fiatal, sütésre előkészített csirkét