Reptéri parkolás: mi a fontos, az ár vagy a biztonság? Erre érdemes figyelni!
Közelség és biztonság – általában ez a két legfontosabb szempont azok számára, akik repülőtéri parkolóban hagyják az autójukat utazásuk idejére.
Közelség és biztonság – általában ez a két legfontosabb szempont azok számára, akik repülőtéri parkolóban hagyják az autójukat utazásuk idejére.
Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megtartotta újévi beszédét. Ebben a pártelnök úgy fogalmazott: „Vigyázzunk a hazára,
Az idei év megtanította a béke, a biztonság és a védelem fontosságát – jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn a
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás Magyarországon szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is
Hol él ez az ember? Magyarországon az emberek 83 százaléka biztonságban érzi magát, és egy évtized alatt 62 százalékkal csökkent
A közlemény szerint Kaposváron található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását
A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNGYK adatai szerint szombaton sehol nem mértek
A nőknek érezniük kell, hogy Európában elsődleges fontosságú a biztonságuk, ehhez pedig EU-s szabályozásra van szükség – ez olvasható a
Kedden reggel 24 órás fokozott ellenőrzés kezdődik a vasúti biztonság érdekében Magyarországon. Az akció célja, hogy a vasúti kocsikat károsító