Az egyre olcsóbb lakáshitelek is jóval drágábbak még, mint három éve
Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül
Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül
A jelenleg legolcsóbb lakáshiteleknél is kisebb lesz a jelzálogkölcsönök havi törlesztőrészlete a kamatplafon ma bejelentett jelentős januári csökkentésének hatására. 20
Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit
A magas kamatok ellenére a háztartások egyre nagyobb adósságot halmoznak fel, de nem lakást vesznek, hanem a fogyasztásra kell az
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint az ilyenkor kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek
Tanácstalanul kapkodja a fejét a vásárló, amikor egyfelől azt hallja, az idén júliusban csökkent eddig a legjobban az infláció, egy
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben.
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék jobb
Egyre látványosabb a hitelkamatok csökkenése. Az elmúlt három hónapban a pénzintézetek mind sűrűbben követték kisebb lépésekkel az MNB-t. A referenciamutatók
Harmadával kevesebb lakást adtak el 2023 első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés üteme lelassult, a drágulás bőven
A babaváró hitel lehetősége sokak számára megszűnik az év végével. A támogatás összege ugyan nő 2024-től, de januártól jelentősen szűkül
Utcahosszal megelőzött Horvátország minden más úti célt a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján. A
Jól meg kell gondolni, bele mer-e vágni valaki az építkezésbe, a költségek ugyanis az idei első negyedévben is 20 százalék
Megjelent annak a jogszabálynak a tervezete, amelyben a kormány tollbamondja a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük a bankszámlás
A fővárosiak nettó átlagkeresete 72 százalékkal haladta meg a legrosszabbul kereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei munkavállalókét az idei év első negyedévében. A
Nem csak az igénylők életkorán és a felvehető összegen, de a kamattámogatás mértékén is módosított a kormány. A bankok kevesebb
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés
Jelenleg egy 15 millió forintos csokos lakáskölcsönért húsz év alatt kevesebb mint 20 millió forintot fizethetünk vissza a banknak, míg
A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a