Hankó Balázs: Brüsszel politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja
Szomorú hírt közölt a Magyar Állami Operaház: 90 éves korában elhunyt Som Gizella, a neves táncművész és balettmester. Négy évtizedes színpadi
Brüsszel továbbra is ragaszkodik a háborúpárti stratégiához – mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára
Egy friss kutatás szerint a mostani munkaképes korosztály tagjai egyre pesszimistábban tekintenek a nyugdíjas éveikre. Nem csupán az emelkedő nyugdíjkorhatár
Azoknak a diákoknak, akik idén nyáron végeztek tanulmányaikkal, ám még nem helyezkedtek el munkába, 2024. december 16-tól maguknak kell gondoskodniuk az
Magyar Péter újra hazugságokkal és álhírekkel kezdte a napot – írta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Facebook-oldalán hétfőn. A
Magyar Péter hétfőn egyebek mellett a kórházi állapotokról posztolt a Facebook-oldalán. Alig telt el pár óra, Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai
A Fidesz a budapestiek érdekében, a város fejlődéséért dolgozik – közölte hétfőn közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a kormánypárt fővárosi frakciójának
Az Európai Unió a politikai képmutatás világrekordját állította fel Georgia ügyében, azonban a magyar és a szlovák kormány megvétózta a
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek. A 3,6 milliárd
Brüsszel sunnyog: ahelyett, hogy az elmúlt több mint egy évben érdemi tárgyalásokat folytatott volna a magyar kormánnyal az Erasmus- és
A várva várt karácsonyi támogatás nem központi kezdeményezés, és nincs kötelező érvényű bevezetés minden megyében vagy városban. Az önkormányzatok dönthetnek
A háborús hangulatot még a karácsony közeledte sem tudja visszafogni Brüsszelben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Nagyon nagy népszerűségnek örvend ez a kelt tészta recept, ami nem is csoda! Csodálatos, széleskörűen használható tésztareceptről van ugyanis szó,
Az idei év első negyedévében folytatódott a készpénzhasználat visszaszorulása Magyarországon. Az MNB (Magyar Nemzeti Bank) friss adatai szerint a készpénzfelvételek
Magyarországról nézve elképzelhetetlennek tűnik, hogy vasárnap zárva legyenek a boltok (megpróbáltuk, nem jött be), Ausztriában azonban még az ünnepek előtt
A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában – hangoztatta
A Tesco Clubcard program régóta népszerű a vásárlók körében, hiszen jelentős kedvezményeket kínál, és sokan előszeretettel használják ki az akciókat,
A téli időjárás minden évben számos meglepetést tartogat, és a 2024-2025-ös szezon sem kivétel. Ahogy elérkezik a január, sokan az