Varga Mihály megkezdte munkáját az MNB élén
„Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat” – idézte a jegybank kedden kiadott közleményében Varga Mihályt,
„Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat” – idézte a jegybank kedden kiadott közleményében Varga Mihályt,
Az egyház és az állam különváltan, de együttműködésben tesz a közös célokért, az egyházak ezért nevelnek gyermekeket a bölcsődétől az
A béremelés mellett fontos szerepe van az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének is, amelyben a lakhatás támogatása kiemelt helyen szerepel – mondta
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöksége legrangosabb kitüntetését, a Mercur Díjat ítélte oda Matolcsy Györgynek, a leköszönő jegybankelnöknek –
A stresszes, rohanó világunkban számos nyugtató technikát és tevékenységet alkalmazunk hazatérve otthonunkba. Gyakran vesszük körbe magunk illatos gyertyákkal, hiszen nincs
A farsangi fánk nem csupán egy egyszerű desszert, hanem egy hagyomány, amely generációk óta összetartja a családokat és barátokat. A
Egy férfi meghalt, négyen megsérültek péntek este Pécelen, ahol összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi. A katasztrófavédelem az MTI-t arról
Donald Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt – írta Szijjártó Péter külgazdasági és
Fontos határidőre érdemes figyelni a napokban, annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új
A húsleves nem csupán egy étel, hanem egy tápláló és ízletes gyógyír, amely generációk óta jelen van az asztalokon. De
Szomorú hír rázta meg a nemzetközi sztárvilágot: Graham, a neves fodrász, váratlanul elhunyt egy edzés közben Los Angelesben. A tragédia éppen
Akárhogy zsarol Brüsszel, a kormány folytatja a harcot a bevándorlás és a bevándorláspárti politikusok ellen – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs
Vitályos Eszter kormányzóvivő a hirado.hu-nak adott, szerdán megjelent interjúban a kormány új intézkedéseiről beszélt, amelyek célja a nők elleni erőszak
„Februárban tovább folytatódik a kamateső. A lakossági állampapírok után, kamatok formájában, ebben a hónapban, 480 milliárd forintot fogunk kifizetni” –
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter több szempontból is rendkívül pozitívan és nagyrabecsüléssel beszélt a magyar gazdaság teljesítményéről, illetve regisztrálta a magyar
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a
Meg kell vizsgálni, hogy jelenlegi formájában a globális minimumadó valóban érvényes lesz-e a jövőben, és képes-e elősegíteni az Európai Unió
A Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn Aleksandar
Napos, száraz, de hideg idő várható a jövő hét elején: a nappali órákban a legmagasabb hőmérséklet 1-5 Celsius-fok között alakul,
Háborúpárti, Donald Trump-ellenes európai vezetők ülnek össze hétfőn Párizsban, hogy megpróbálják megakadályozni az ukrajnai béketeremtést – jelentette ki Szijjártó Péter