Belpol

Szijjártó Péter: négy konzul lesz jelen a Paksi FC-NK Maribor futballmérkőzés helyszínén

Négy magyar konzul lesz jelen a Paksi FC-NK Maribor futballmérkőzés helyszínén csütörtökön a szlovéniai Mariborban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén az MTI-vel Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az UEFA Konferencia Liga selejtező mérkőzésére 150 vendégjegy talált gazdára.

„Természetesen a paksi szurkolókat is segítik majd a konzuljaink, közülük ketten várják majd őket a tornyiszentmiklósi határátkelőhelyen, ketten pedig a stadionban, és biztosítjuk a határon való átlépés segítését a visszafele, hazafelé tartó szurkolóknak is” – tudatta.

„A mérkőzés helyszínén a konzuljainkat bátran keressék, hogyha bármilyen segítségre szükségük van” – tette hozzá.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik, ezúttal is már reggel hat órától: +386 40 478 336.

„Ezt a számot lehet hívni bármilyen ügyes-bajos dologgal, tehát konzuljainkhoz forduljanak bizalommal, és reméljük, hogy a paksi szurkolók is sikerélményekkel tele térnek majd haza” – összegzett.

Címlapkép: MTI/Ujvári Sándor

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük