Belpol

„Évek óta lapátolták ki a közpénzt” – Magyar Péter kemény kritikát fogalmazott meg

Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre. „Ennek vége” – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.

A volt köztársasági elnök csütörtökön arra szólította fel Magyar Pétert, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot.

A kormányfő véleményét a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdezték arról, hogy Áder János alkotmányos puccsnak tartja a Sulyok Tamás államfő körüli helyzetet.

Magyar Péter úgy reagált: érthető Áder sértődöttsége, hiszen a kekvák állami tulajdonba vételével a hozzá köthető „milliárdos pénzszivattyú-alapítvány” is állami fenntartásba kerül, és „elesik egy nagy bevételtől ő is meg a sameszai is”.

Azt mondta, az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítványból „évek óta lapátolták ki a közpénzt”. Nem elég, hogy a volt államfő kapja a havi hatmillió forintját, hogy másfél milliárd forintért felújítottak neki a magyar emberek egy villát, hogy jár neki sofőr, komornyik, neki még kellett egy alapítvány, egy tőkealap is – tette hozzá Magyar Péter, hiteltelennek minősítve Áder János szavait.

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük