Szomorú hír érkezett! Robbanószerkezettől halt megy egy 9 éves gyerek
Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával – közölte pénteken a
Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával – közölte pénteken a
Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Hanoiban az észak-koreai
Sorra halnak meg az emberek az irtózatos hőségben a világ több pontján, ahogy a nyár megkezdi első ostromát a bolygó
Két ember meghalt, további három pedig súlyosan megsebesült azt követően, hogy csütörtök délelőtt bomba robbant a nyugat-montenegrói Cetinjében – közölte
Hivatalosan is csatlakozott a hajótársaság flottájához a legújabb tengerjáró, az Utopia of the Seas. A több mint két évig tartó
A CENTCOM szerint nincs arra utaló jel, hogy civil áldozatokat is követelt volna a légicsapás. Megölték az Iszlám Állam nemzetközi
A beszerzés 54 darab K9 Thunder típusú önjáró lövegre, az ezeket kiszolgáló felszerelésekre és egy kezdeti lőszerkészletre terjed ki. A
A tragédia indítékai ismeretlenek. Hat embert késelt meg szerda délután egy prágai benzinkúton egy 52 éves férfi – közölte a
Hat embert késelt meg szerda délután egy prágai benzinkúton egy 52 éves férfi, a támadót azonnal őrizetbe vették – közölte
Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták. A Kereszténydemokrata
Csődöt jelentett a Fisker ameirkai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben
Menekültstátusz kaphatnak azok a menedékkérő nők és lányok, akik „hisznek a nemek közötti egyenlőségben”, és emiatt bizonyítottan üldöztetésnek vannak kitéve
Csak növeli a feszültséget a NATO-főtitkárnak az a kijelentése, miszerint konzultáció kezdődött a tagországok között a nukleáris fegyverek riadókészültségbe helyezésének
Lőszerrobbanás történt hétfő délelőtt Csehországban, az Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ területén, többen megsérültek – jelentette a cseh
Visszaütött a támogatási rendszer, az önköltségi áron sem tudják értékesíteni a paradicsomot a gazdák, ezért a szeméttelepen végzi a termés.
Remélem, sikerül szövetséget létrehozni a néppártiak, konzervatívok és liberálisok között az Európai Parlamentben – nyilatkozta Antonio Tajani olasz külügyminiszter, a
Az orosz hadsereg fokozta a támadások ütemét a vasárnap véget ért svájci békekonferencia idején – jelentette az ukrán vezérkar. „A
Ukrajnának el nem kötelezett és semleges státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és nácitlanítását – jelentette
Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége arról számolt be pénteken, hogy jól halad kemoterápiás kezelése, de még nincs túl
Egy norvég vállalat szerint Európa legnagyobb ritkaföldfém készletét találták meg egy különleges, kőzetekben gazdag részén az országnak. Ezek a fémek