Kiderült, mennyivel lenne magasabb a nyugdíjad, ha a svájci indexálást használnák – az összeg sokkoló!
A nyugdíjak alapjául szolgáló átlagkeresetet úgy állapítják meg, hogy a megállapítás éve előtti év országos nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják az 1988 óta évente keresett, nettósított pénzeket, így adódik egy számított, havi nettó életpálya átlagkereset összeg, amit beszoroznak a szolgálati idő egész években mért hosszától függő, százalékos nyugdíjszorzóval, és ez lesz a nyugdíj összege – számolt be a Közbeszédnek friss hírlevelében Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója.
Ennek következtében a mindenkori nyugdíjmegállapítás előtti év országos nettó átlagkereseti szintje a referenciaérték, ezért – ha csak a nyugdíj összegét vesszük figyelembe – 2015 óta hosszabb távon minden évben jobban járhatott az a nyugdíjba menő, aki egy későbbi évben kérte a nyugdíja megállapítását.
Miután a valorizációs (értékkövetési) eljárás során a valorizációs szorzók növekedése megegyezik a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjének nominális növekedési ütemével, gyakorlatilag ugyanolyan erejű tényező az, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint az, amitől egyébként függ a nyugdíj, vagyis a ledolgozott évek száma és az említett életpálya átlagkereset.
Ennek a valorizációs eljárásnak az eredményeként a friss nyugdíjasok nyugdíjának összege a megállapítás évében kielégítően igazodik az országos átlagkeresethez, de már a nyugdíjazás második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése.
Ennek oka nagyon prózai: a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, így minden olyan évben, amikor az országos nettó átlagkereset nominális növekedési üteme magasabb, mint az infláció mértéke, a nyugdíjasok lejjebb csúsznak a viszonylagos elszegényedés csúszdáján.
Nem véletlen, hogy egyre erőteljesebb a svájci indexálás visszahozatalára irányuló követelés. Az alábbiakban bemutatom, hogyan alakult volna az átlagnyugdíj 2015 óta, ha a svájci indexálását alkalmazták volna a nyugdíjemelés során.
Hogyan alakult volna a nyugdíj összege 2015-től a svájci indexálás alapján?
Így ha az utóbbi évtizedben svájci indexálással (50% infláció + 50% nettó keresetváltozás) nőttek volna a nyugdíjak, akkor 2025-re az átlagnyugdíj nem 242.330 forint lenne, hanem 45.510 forinttal magasabb összeg, 287.840 forint.
A nyugdíjemelésnek azonban nem csak a relatív lecsúszást kellene lassítania, hanem a korábban megállapított – és emiatt fokozottan zsugorodó értékű – nyugdíjjal rendelkezőkkel szembeni méltánytalanságot is. Ezért a nyugdíjemelés rendszerébe a béreket és az inflációt egyaránt követő vegyes indexálás mellett mielőbb célszerű beépíteni a korábbi évek elszegényedési csúszdáján egyre mélyebbre süllyedt nyugdíjak kompenzációs növelését biztosító, azaz a valorizációs szorzók mindenkori értékéhez igazodó indexálást is.
És még ez sem elég a valóban méltányos nyugdíjemeléshez, hiszen a nyugdíjemelés rendszerének nem csak a nemzetgazdasági nettó átlagkeresettől való folyamatos leszakadást kell kezelnie, hanem a nyugdíjas társadalom szétszakadását is, amit csak a nyugdíjemelés differenciált mértéke lassíthat, például a sávos nyugdíjemelés módszere révén (a kisebb nyugdíjas nagyobb arányú vagy nagyobb összegű nyugdíjemelésben részesül).
A címben feltett kérdésre így az a válaszom, hogy indokolt a nyugdíjemelés svájci (vagy hasonló) indexálásra épülő átalakítása, de nem elegendő, mellette a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is be kell építeni az emelés majdani új eljárásrendjébe.
A modern európai nyugdíjrendszerekben – a szomszédos államok nyugdíjrendszereiben is – a svájci indexálás speciális képletét alkalmazzák.
A vegyes emelési index ebben az esetben a következő: infláció 100% + reálkereset-növekedés x%, ahol az „x” lehet 20, 33 vagy 50% az egyes államok gyakorlatában. (Az „x” csak pozitív lehet, vagyis egy olyan évben, amikor a reálkereset csökkent, a nyugdíj emelése az infláció 100%-os mértékével egyezik, azt nem csökkentik a reálkereset csökkenése miatt.)
Ha például 2024-ben Magyarország átállt volna erre az emelési rendszerre, és lengyel mintára a reálkereset emelkedés 50%-át is figyelembe vették volna, akkor a 10,4%-os reálkereset növekedésre tekintettel a 6%-os inflációs emeléshez hozzá kellett volna adni a reálkereset növekedés felét, vagyis a nyugdíjak 6 + 10,4/2 = 11,2%-kal nőhettek volna a 6% helyett.
2025-ben az eddigi adatok tükrében a reálkereset növekedése 4,6%, így ennek felét hozzá kellene adni a januári 3,2%-os a és a novemberre ígért 1,3%-os inflációs nyugdíjemeléshez, vagyis idén a nyugdíjakat nem 4,5%-kal, hanem 6,8%-kal kellene emelni.
Az eredmény a relatív nyugdíjas elszegényedés érzékelhető lassítása lenne.
Szerző: Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója
Címlapkép: Paul Theodor Oja/Pexels
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!
