Belföld

Karsai Dánielről jött a hír, ami most derült ki

Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. Szerzőtársai, Szenteczki Zita és Bíró Bence versenyt futnak az idővel, hogy a darab elkészültében Karsai minél tovább részt tudjon vállalni. Az Egy tökéletes nap nemcsak a fizikai leépülés tragédiája lesz, de megmutatja majd azt is, honnan lehet a legrosszabb pillanatokban is erőt meríteni. 

Nemrég voltam Daninál, átírtunk jeleneteket. Mikor tüdőgyulladást kapott március végén, nagyon rossz állapotban volt. Ahhoz képest most jobban van. Elkezdtük az olvasópróbákat, és Dani kérte, hogy minden színész és alkotó kisebb csoportokban menjen el hozzá, mert szeretne mindenkit megismerni. Fontosnak tartom, hogy a szereplők még személyesen találkozhatnak vele, mert teljesen más valakit, valaki élethelyzetét szövegeken keresztül érzékelni, értelmezni, mint testközelből

– kezdi mesélni Szenteczki Zita rendező, aki alkotótársával, Bíró Bence dramaturggal valamikor tavaly nyár végén, ősz elején kezdett együtt dolgozni Karsai Dániellel, a 2022-ben amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizált alkotmányjogásszal.

Ugyancsak még nyáron a mozgató idegsejtek pusztulásával és az izmok elsorvadásával járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai keresetet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert álláspontja szerint az életvégi döntések meghozatalának magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért. Az egyre gyengülő jogász azóta is csodálatra méltó kitartással és bátorsággal küzd azért, hogy az eutanázia lehetőségéről legalább érdemi párbeszéd alakuljon ki Magyarországon, az ügy tematizálása érdekében pedig gyakorlatilag minden lehetséges eszközt megragad.

A betegségét, annak minden velejáróját nyíltan vállalja; Facebook-posztokban (ma már testvére, Karsai Péter közreműködésével) és interjúkban rendszeresen kommunikál az állapotáról; egy dokumentumfilmes stáb követi a mindennapjait; újabban pedig a színpadi formán keresztül is megpróbál beszélni az alig elmondhatóról.

A diagnózist követő katatón depresszió után, ahogy az egész strasbourgi ügy is elindult, Dani egy nagyon tevékeny, felívelő, kreatív szakaszba váltott. Elkezdett írni jeleneteket, majd megkért minket, hogy segítsünk a folytatásban

– idézi fel Szenteczki az együttműködésük kezdetét. Voltaképpen a jogász nagybátyja, Karsai György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának egykori vezetője kereste fel a két alkotót, hogy szakmai meglátásaikkal segítsék rokonát a jelenetek kidolgozásában.

Karsai Dániel lapunk megkeresésére azt mondja, nem egy tudatosan megtervezett dolog volt, hogy élete legkeményebb szakaszában még felcsap színdarabírónak is, egyszerűen csak beugrott neki néhány jelenet. Az alkotás – mint fogalmaz – számára továbbra sem nehézség, hanem kifejezetten energiával tölti fel. Mikor megkérdezzük, hogy mi lesz a darab legfontosabb célja, mondanivalója a közönség felé, ennyit válaszol: megmutatni, hogy

milyen is halálos betegnek lenni. A haldoklás nem habos torta.

Karsai létrehozott egy alteregót, a Beteg nevű karaktert, és bár a leendő darabban fellelhető szereplők emlékeztetni fognak létező személyekre, senkit sem nevez majd nevén, ezáltal valamelyest eltávolodik a saját történetétől. Maga is hangsúlyozza, hogy készülő drámája nem kifejezetten életrajzi mű. A Bíró–Szenteczki-páros szerint a jogász eleinte vitaszínházban gondolkodott, az életvégi döntéshez való jogról szeretett volna tézisdrámát írni, de a színházi szakemberek meggyőzték, hogy nézőként sokkal izgalmasabb, ha fiktív szálakkal keverve ugyan, mégis valahogy az ő személyes tapasztalata jelenik meg a színpadon.

Hangsúlyozottan nem szobrot akar állítani magának, hanem számára a színház is egy lehetőség arra, hogy gondolkodjunk az általa képviselt témáról – mondják róla alkotótársai, akiknek egyik elsődleges feladatuk megtalálni Karsai történetében a dramaturgiailag fontos, feszültséggel teli pontokat, hogy a valódi élet drámája a színházban is működőképes legyen.

Kértük tőle, hogy írja le, miként épül le a teste, milyen az ő belső megélése az olyan egyszerű, de számára már kihívást jelentő hétköznapi helyzetekben, mint a fogmosás, a lapozás vagy egy ing levétele

– emeli ki Szenteczki Zita. „Ezenkívül írt személyes élményeket a családjáról, a nyilvános szerepléseiről, megjelenik nála a testvére szemszöge, a politikusok, a sajtó reakciója is, nagyon sok mindent kellett hát a darabba integrálni.”

Mint a rendező mondja, az egyik drámai, feszültséggel teli pont Karsai életében, hogy „láthatóan szerette kézben és kontroll alatt tartani a dolgokat. Saját ügyvédi irodáját vezette, jól menő ügyvéd volt, aki pereket nyert az állam ellen, beosztotta saját és mások idejét, munkáját. Ehhez képest hirtelen került nagyon kiszolgáltatott helyzetbe”.

Bíró Bence hozzáteszi azt is, hogy Karsainak a betegség előtti rendkívüli fizikuma és a mostani állapota is milyen éles kontrasztban állnak egymással.

Itt van egy fiatalember, hegymászó, harcművész, fekete öves ju-jitsus, akinek a mozgás volt a mindene, és most pont az ő leépülését nézzük végig

– fogalmaz.

A darab több szálon fog futni. A betegség lefolyása épp akkora hangsúlyt kap majd, mint az eutanázia kérdésköre, a politikai szál, de megjelennek benne a Karsait körülvevő személyek, a múltbeli események, családi történetek, volt kapcsolatok is, ahogy az alkotók saját reflexiójának is helye lesz.

Hiszen nagyon szokatlan, egy morális dilemmákkal teli helyzetben kell megfeszített munkatempóban dolgozniuk. Az idő a kezdetektől fogva sürget: amikor belevágott a rendező és a dramaturg a projektbe, „nem lehetett tudni, hogy Daninak hetei, hónapjai vagy évei vannak hátra”, viszont arra kellett törekedni, hogy a jogász minél tovább részese lehessen az alkotói folyamatnak, és még láthassa közös munkájuk gyümölcsét. Még akkor is, ha maga Karsai azt mondja, nem az a lényeg, hogy ő ott lehessen a bemutatón, hanem az, hogy jó előadás szülessen a tőle szabad kezet kapott Szenteczki–Bíró-páros gondozása alatt.

Bár a szokásos tempóhoz képest (évekbe is telhet megírni egy drámát) jóval gyorsabban formálódó előadást sikerült a nyáron is működő 6Szín befogadószínház műsorába beszuszakolni, a június 14-i bemutatóig még sok minden történhet, ami felülírhatja a darab cselekményét.

Épp ezért az egész még mindig, folyamatosan alakul. Bármi történhet Danival addig, de az is lehet, hogy Strasbourgban döntés születik, amelynek a kimenetele mindenképp része kell, hogy legyen az előadásnak

– mondja Szenteczki, társa pedig hozzáteszi, hogy még a bemutató után is jöhet akár olyan belpolitikai fordulat, amelyet be kell majd építeni az előadásba.

Bíró Bence szerint nagyon „nehéz etikai kérdéseket” vet fel egy élő, de már haldokló íróval közös művet színpadra állítani.

El kell döntenünk, hogyan kell vagy lehet egyáltalán őt, illetve az ő élethelyzetét érzékenyen és hitelesen ábrázolni, miközben a darab túlmutat a személyes ügyén

– mondja.

Alkotótársával együtt arra jutottak, hogy a szenzációhajhászástól vagy a másik nyomorúságán való élősködéstől az áll a lehető legtávolabb, ha a főszereplőt alakító színész nem egy az egyben fogja az ALS-es jogászt megformálni.

Alapvetés volt, hogy a Beteg nevű karaktert játszó színészt semmiképpen sem szeretnénk berakni egy kerekesszékbe, és azt kérni tőle, hogy másolja le Dani mozdulatlanságát, beszédét. Az finoman szólva sem lenne ízléses

– mondja Szenteczki.

Pont azért választjuk a színház nyelvét, mert az egy természetéből adódóan fokozottan absztrakciós forma. A Gerő Marcell által rendezett dokumentumfilmben láthatjuk majd eleget realistán Dani leépülését. Az előadásban ehelyett megszemélyesítjük az ALS-t: egyszer csak Dani mellett ott lesz valaki, aki aztán folyamatosan jelen van, ha ő nem akarja, akkor is, és egyre jobban lefékezi a beszédét, mozgását

Bíró Bence szerint ez a sajátos megoldás jobban kifejezi majd azt, hogy a betegség és beteg között az emberi kapcsolatokra emlékeztető kölcsönhatás jön létre.

Az embernek a saját betegségével kialakul egy viszonya, ami – pláne, ha ilyen hosszú lefolyású betegségről beszélünk – sokat változik idővel. Hullámvölgyek és -hegyek vannak benne. Néha megbékélnek a felek egymással, néha pedig a beteg őrült vitában áll a saját betegségével

A Vizi Dávid, Lőrinc Katalin, Gyabronka József, Kurta Niké, Nagy Márk és Török-Illyés Orsolya szereplésével készülő előadásban szerepet kapnak majd a beteget körülvevő családtagok, barátok, az ápoló, politikusok, kollégák és szerelmek is. Hiszen – fogalmaz Bíró – a betegség sosem csak az érintett problémája, hanem mindig a körülötte lévőké is. A környezete, a szerettei ugyanúgy bevonódnak a történetbe, mint maga a beteg. „A család, amit mostanában nagyon szeretünk emlegetni, a legfontosabb kis közössége a társadalomnak, és az ezen a szinten megjelenő, kisebb problémák társadalmi léptékben is érzékelhetők. A darabban azt is szeretnénk megmutatni, hogy mondjuk, egy apa–fiú viszony hogyan feleltethető meg az önellátásra képtelen beteg és az ő döntéshelyzetét megvonó állam viszonyában.”

Különös lehet, hogy épp egy ilyen tragikus történetnek a szerzők az Egy tökéletes nap címet választották. Ennek oka, hogy Karsai azt vallja:

egészen addig, amíg túlsúlyban van az élet az adott napon, az tökéletes. Van azonban egy billenőpont, ahol az élet már átvált puszta létezéssé. Amíg „még lehet értelmes dolgokat csinálni

– mondja lapunknak az alkotmányjogász –, addig életről beszélünk. „Ha már nem lehet, az nem emberi élet” – fűzi hozzá.

Bíró Bence szerint „Dani még mindig úgy éli meg, hogy az a pár öröm, ami éri őt a mindennapjaiban, valahogy a mérlegen nagyobb súlyt nyom, mint a hosszan fekve töltött és sokszor fájdalommal és nehézségekkel teli órák”. Hozzáteszi: „mi úgy látjuk, hogy abszolút nem fogyott még el az életkedve. Hiszen maga mondta, hogy a mai napig nem hozott volna olyan döntést, miszerint aktív eutanáziát szeretne”.

Az alkotók tervei szerint az Egy tökéletes nap szólni fog az elfogadásról, hogy az eutanáziával kapcsolatban hallgassuk meg a másik véleményét. Szólni fog arról is, hogy megértsük, egy ember tiszta tudattal miként juthat el arra a gondolatra, hogy a kegyes halált választja. Arról is, hogy milyen az, amikor nem külső akadályokba ütközünk, hanem a saját testünk lesz maga az akadály. A színház egy ilyen nehéz témában a sűrítés eszközével képes komplex gondolatokat átélhetővé tenni, és megértetni ez esetben például azt is, hogy Karsai Dániel a végső küzdelemhez mégis honnan meríti az erejét.

Szenteczki Zita így fogalmazza meg:

Amikor már Dani egy jelenet megbeszélése kapcsán nem tudta átadni, hogy mit szeretne, behívta Ákost, a segítőjét, hogy mutassa meg nekem a táblákat. Nem értettem először, hogy miről van szó. Kiderült, hogy korábban rengeteg szót felírtak táblákra arra az esetre, hogy amikor Dani már nem fog tudni beszélni, könnyebb legyen kommunikálni vele. Nekem nagyon felemelő látni, hogy egy egész csapat szeretne segíteni neki. Ma már a testvérével, Petivel együtt írják a Facebook-posztokat, Ákos, az ápolója állandó támasza, de minden körülötte lévő azon van, hogy ebben az utolsó időszakban a lehető legjobb társa legyen. Dani ügye számomra azt is megmutatja, hogy másokkal együtt mennyivel erősebbek lehetünk. Nekünk pedig feladatunk, hogy a színház is platform lehessen a társadalmi felelősségvállalásra, a vitára, a halál tabujának felszámolására

Fotó: RTL

(via hvg.hu)

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények