Ingyenes szűrések és életmentő gyakorlatok várják a Campus Fesztivál látogatóit Debrecenben
Ultrahangvizsgálat, hallás- és látásszűrés, anyajegyvizsgálat, újraélesztési gyakorlatok és zeneterápia is szerepel a Debreceni Egyetem idei Campus Fesztiválos programjai között. Az érdeklődők az egészségmegőrzés mellett az orvostudomány legizgalmasabb területeivel is megismerkedhetnek, a legkisebbeket pedig plüssmackókat gyógyító Teddy Maci Kórház várja.
A gyerekek plüssmacikat gyógyíthatnak, a nagyobbak kipróbálhatják az ultrahangot, hallás-, látás- és anyajegyszűrésen, újraélesztési gyakorlatokon, valamint zeneterápiás és a mentális egészséget támogató prevenciós foglalkozásokon is részt vehetnek a július 22-én kezdődő Campus Fesztiválon. A Debreceni Egyetem Klinikai Központja és az Általános Orvostudományi Kar sokszínű programokat kínál a fesztiválozóknak az Egyetem téren felállított faházaknál, illetve a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban – tájékoztatta a Közbeszédet a Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpontja.
A Debreceni Egyetem az idei Campuson is sokszínű szórakoztató és tudományos programokat kínál az érdeklődőknek az intézményi fesztiválhelyszíneken.
A Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban (SET) a legfiatalabbakat a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének Teddy Maci Kórháza várja, ahol plüssmackók gyógyításán keresztül ismerkedhetnek meg az orvosi eszközökkel, az emberi test működésével és az egészséges életmóddal. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Országos Hallgatói Egészségprogram keretében szűrővizsgálatokkal és személyre szabott egészségtervvel segíti az érdeklődőket. A SET Központban a fesztiválozók számos ingyenes egészségügyi vizsgálaton is részt vehetnek.
– Nagy öröm számunkra, hogy ismét megnyithatjuk a SET Központot a fesztiválozók előtt, és közelebb hozhatjuk a fiatalokhoz az egészségmegőrzés és a korszerű egészségügyi ellátás világát. Idén is arra törekszünk, hogy a betérők olyan gyakorlati tudással is gazdagodjanak – például az újraélesztés vagy a betegségek megelőzése terén –, amelyet a mindennapokban is hasznosítani tudnak – emelte ki Szántó Sándor professzor, a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ igazgatója.
A Szemklinika látásszűrést, a Szilvássy Judit Audiológiai Központ hallásszűrést és hallásvédelmi tanácsadást, a Bőrgyógyászati Klinika pedig anyajegyszűrést, fényvédelmi és bőrápolási tanácsadást kínál, az Orvosi Képalkotó Klinika munkatársai pedig ultrahangvizsgálatokkal készülnek. A Nukleáris Medicina Intézet RadioCAMP programja a radiokémia és a radiogyógyszergyártás kulisszatitkaiba enged betekintést, míg az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet a NeurotechEU virtuális múzeumával mutatja be az agykutatás legizgalmasabb eredményeit.
– A programok mindegyike olyan lehetőséget teremt a résztvevőknek, amely amellett, hogy látványos, élményalapú, közvetlen értékkel és haszonnal is jár az új ismeretek szerzése, az egészséges életmód, egymás megértése és embertársaink segítése tekintetében is. Az orvostudomány és az orvosképzés társadalmi népszerűsítése szempontjából is fontos, hogy ezek a bemutatók megjelenhetnek a Campus Fesztivál palettáján – hangsúlyozta Németh Norbert professzor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja.
Az Egyetem téri fesztiválhelyszínen felállított faházaknál pedig a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet interaktív kísérletekkel várja az érdeklődőket: lesz szárazjeges bemutató, zenére táncoló folyadék, DNS-izolálás és az orvosi ultrahang működését bemutató játék is. Az Immunológiai Intézet standjához kilátogatók egy játékos kutatási folyamat részeseivé válhatnak: pipettázhatnak, vérkenetet készíthetnek, majd saját tudományos posztert és doktori dolgozatot készíthetnek. A sikeres védés után pedig átvehetik saját Campus PhD oklevelüket. A Laboratóriumi Medicina Intézet faházánál vércsoport-meghatározás, vérvételi szimuláció, a vénaszkenner kipróbálása és a laboratóriumi diagnosztika világát bemutató interaktív programok várják az érdeklődőket.
A Sürgősségi Klinika „Életmentő Zóna” programjában az újraélesztés alapjait sajátíthatják el a fesztiválozók, megismerhetik a sürgősségi ellátás eszközeit és életmentő helyzeteket modellező feladatokban próbálhatják ki magukat. A Klinikai Szakpszichológiai Központ zeneterápiás foglalkozásai a kreatív önkifejezést és a mentális jóllétet támogatják.
– Fontosnak tartjuk, hogy a fesztiválozók testközelből találkozhassanak az egyetemi egészségügy sokszínűségével. Klinikáink szakemberei idén is számos szűrővizsgálattal és interaktív bemutatóval várják az érdeklődőket. A programok felhívják a figyelmet a megelőzés és a korai felismerés jelentőségére, miközben közelebb hozzák a klinikák és intézetek szakmai munkáját a nagyközönséghez – mondta Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke.
A mentális egészség megőrzésére a Klinikai Központ Járóbeteg Szakellátási Központjának Lelkisegély Telefonszolgálata is kiemelt figyelmet fordít. Prevenciós játékokkal, tesztekkel, a népszerű „részeg szemüveg” kipróbálásával, valamint kötetlen beszélgetéssel hívják fel a figyelmet a mértékletes alkoholfogyasztás és a lelki egészség fontosságára.
Címlapkép: unideb.hu
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!