Skip to content
Közbeszéd

  • Belföld
  • Külpol
  • Belpol
  • Sport
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Pletykafészek
  • Vélemény
Illés Boglárka: ideje lenne a békéről beszélni
Gazdaság

Illés Boglárka: Magyarország gazdasági sikeréhez az exporton keresztül vezet az út

2024.12.10. MTI aktuális,  gazdaság,  hírek,  Magyarország

Magyarországnak a gazdasági sikerhez az exporton és azokon a beruházásokon keresztül vezet az út, amelyekkel technológia is érkezik az országba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Figyelő Külgazdaság powered by Világgazdaság: Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferencián hétfőn Budapesten.

Illés Boglárka közölte, Magyarország népességarányosan a 95., az export teljesítmény alapján viszont már a 34. helyen áll a világranglistán, tavaly pedig rekordnak számító, 13 milliárd euró értékben érkeztek beruházások az országba.

Az államtitkár úgy vélte, Magyarország azért vált vonzó célponttá a befektetők számára, mert az elmúlt évtizedekben egy stabil gazdasági környezetet alakítottak ki és ezt alacsony adóterhekkel tudták párosítani. Továbbá fontos, hogy a gazdaság rendkívül diferzifikált, ugyanis 19 iparágba érkeztek a beruházások.

Illés Boglárka a 2014-es és a 2024-es adatokat összehasonlítva elmondta, hogy a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával több mint 2000 befektetési projektnél hoztak pozitív döntést, ami 18 420 milliárd forint befektetési volument jelent, amelyekkel 156 ezer új munkahelyet sikerült teremteni. Mindezekhez a kormány több mint 2000 milliárd forint támogatást nyújtott.

Az államtitkár hozzátette, hogy számos olyan nagyberuházás van – egyebek mellett CATL és EcoPro -, amelyek 2025-ben már meg is kezdik a termelést.

Illés Boglárka elmondta, a gazdasági stratégia sikerének a másik területe a kereskedelem fejlesztése: a kormány 2019-ben fogadta el a nemzeti export fejlesztési startégiát és ezen keresztül határozták meg az export támogatási rendszer irányait.

A kormány számára fontos cél a saját termékek, szolgáltatások fejlesztésére képes magyar kkv-k támogatása, valamint arra is törekszenek, hogy a magyar kkv-kat integrálni tudják a magas hozzáadott értékű termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkező multinacionális vállalatok globális értékláncába

– mondta.

Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leginkább piacorientált export finanszírozási rendszerét kívánják létrehozni és a meglévő, kiemelkedő export sikerekkel rendelkező vállalatokra alapozva, nemzetközileg elismert magyar márkákat kívánnak építeni. Az eddigi sikertörténetek közé a Molt, az OTP-t, a Richtert és a Bérest sorolta.

Közölte, Magyarország nemzetközi piaci pozícióinak erősítése érdekében a külgazdasági attasék számát a 2014-ben elért 91-ről mostanra 136-ra növelték, hogy ezáltal is aktívan segítsék az exportképes magyar vállalatokat a külpiaci terjeszkedésben.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség már több mint 6000 vállalkozásnak segít a külpiaci lehetőségek felkutatásában – mondta, egyúttal jelezte, úgy gondolják, hogy legalább 12 ezer olyan magyar vállalat van, amely képes lehet ara, hogy külpiacra lépjen.

Hangsúlyozta, hogy a külpiacra lépésnél szükség van az állami ösztönzőkre, de fontos tudni hogy a spontán piaci folyamatokat nem lehet állami eszközökkel pótolni, ezért szükség van magas teljesítőképeséggel és versenyképeséggel rendelkező vállalatokra.

Illés Boglárka nemzetközi kitekintésben rámutatott, van arra remény, hogy 2025. január 20-át követően, miután Donald Trumpot beiktatják az Amerikai Egyesült Államok elnökének, „a béke időszaka fog eljönni hozzánk és a nehézségek száma csökkeni fog„.

Címlapkép: Balogh Zoltán / MTI

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

  • Szabados Richárd: 9 milliárd forint keretösszegű programmal segítik a vállalkozások digitalizációját
  • KIDERÜLT a Penny ünnepi nyitva tartása: erre kell számítani

Cikkajánló

Nem hiszed el, mennyiért mennek el most a panellakások - és ez még csak a kezdet!

Nem hiszed el, mennyiért mennek el most a panellakások – és ez még csak a kezdet!

2025.08.18. Közbeszéd

A nyári hónapokra jellemző szezonális lassulás ellenére idén júliusban jelentősen nőtt a vásárlói érdeklődés az ingatlanpiacon. Az új Otthon Start

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

KSH: a bruttó átlagkereset 645 300 forint volt 2024. áprilisban, 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

2024.06.21. MTI

2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint

Hatalmas a botrány: Újabb hírek érkeztek a lisztről, nagy a baj

Hatalmas a botrány: Újabb hírek érkeztek a lisztről, nagy a baj

2024.11.18. Közbeszéd

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte, hogy októberben átlagosan 3,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. Havi

Budapest főépítésze lerántotta a leplet: hamisítványok épülnek a várban – videóval

Orbán Viktor: új gazdaságpolitikára van szükség

2024.10.13. MTI

A jövőben új gazdaságpolitikára és új gazdasági megoldásokra is szükség lesz, ha gazdasági sikereket akarunk elérni – mondta Orbán Viktor

Döbbenetes: Itt a kormány minimálbér számítása

Ajaj, megszólalt az államtitkár: minimálbér megállapodás 2025

2024.11.23. Közbeszéd

A dilemma arról szólt az elmúlt napokban a résztvevők között, hogy a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékos eléréséhez évente mekkora

Nyugdíjpara: tényleg dolgozni kell majd mindhalálig?

Nyugdíjpara: tényleg dolgozni kell majd mindhalálig?

2025.09.30. Közbeszéd

A korhatáremelés indoka: aktív járulékfizetőként éljünk hosszabb ideig, ne nyugdíjasként. Igen ám, de mi van akkor, ha egyes időszakokban a

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Közbeszéd legfrissebb hírei

  • Sosem látott tisztelgés: országos megemlékezés Heim Pál előtt – a Posta is különleges lépést tett!
  • A szabolcsi töltött káposzta, amitől mindenki repetázik: így készül a család kedvence
  • Hihetetlen éjszaka az utakon: két ittas sofőr – egyik súlyosan karambolozott, a másik az árokban kötött ki
  • Rövidpályás úszó Eb – Öt magyar középdöntőbe jutott csütörtökön
  • Hatalmas bejelentés: új PENNY nyílik, ahol a legkevésbé számítanál rá
  • A kalács, ami mindenkit meglep: ettől a nagymama-trükktől lesz ellenállhatatlanul foszlós
  • Napi horoszkóp december 4: ma kiderül, kié lesz az előny – erre figyeljen minden csillagjegy
  • Ez a spagetti titka, amit a legtöbben teljesen rosszul csinálnak otthon
  • A nagymama sokmagvas csodapogácsája: a kelt tésztás recept, amiért most mindenki rajong
  • Két csillagjegy, akikre rámosolyog a sors az ünnepek alatt – te köztük vagy?
  • Kipróbált ünnepi recept, ami nélkül nem igazi a karácsony: így készül a puha, házi burgonyagombóc
  • A hajproblémák mögött belső okokat is keres Frohner Fecó
  • Dobrev Klára: a DK bemutatja egy Szőlő utcai tanú vallomását
  • 10 karácsonyi vacsora, amitől már a napindítás is ünnepi lesz
  • Most jött a riasztás: brutális időjárási hullám érkezik
  • A tested titkos üzenetet küld: így árulja el a fájdalom, mi zajlik a lelkedben
  • A tökéletes bekuckózós este receptje: ilyen a tökéletes téli este
  • Ez a 3 csillagjegy a legveszélyesebb, nagyon vigyázz velük!
  • Hihetetlen roham a bankoknál: ilyen lakáshitel-dömping még nem volt Magyarországon!
  • Kiderült: a testünk valójában emlékezik, és egy magyar módszer most mindent a feje tetejére állít

Oldalak

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Partnerek
  • Rólunk
Közbeszéd logó

Hírek, tények, vélemények.
Minden amiről a köz beszél, csak őszintén, csak egyenesen.

Copyright © 2023 Közbeszéd | Minden jog fenntartva!