Ezek a feltételek: minden, amit az otthonfelújítási támogatásról tudnod kell
Megjelent a januártól ismét igényelhető otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet. A 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a
Megjelent a januártól ismét igényelhető otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet. A 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a
Az egészségpénztárak minden év végén akciókkal igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy aki csak teheti, igyekezzen még év vége előtt
Szeretteinkkel szívesebben találkozunk személyesen karácsonykor, az ajándékokat viszont egyre gyakrabban online vásároljuk meg, amire a tavalyinál körülbelül hatezer forinttal tervezünk
„Fel kell tennünk a kérdést nekünk, vezetőknek, hogy olyan cégeket építünk-e, amilyenekben a következő generációk szívesen dolgoznának.” Az elmúlt évek
Egyre több a női vezető. Napjainkban a nagyvállalatok vezetői között a nők aránya fokozatos növekedést mutat, de még mindig messze
A korábbinál magasabb kamattal és csak kistelepüléseken lesz elérhető a 2025-től újrainduló otthonfelújítási támogatás, aki pedig már az első körben
Kimondottan előremutató egyeztetést folytattak a munkaadók és a munkavállalók képviselői Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel a 2024-es minimálbér-emelést illetően. A felek
A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) vizsgálata véget ért, és az Integritás Hatóság bejelentette, hogy feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett
2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári (ÖNYP) megtakarítást immár lakáscélra és szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztésére is fel lehet majd használni. A money.hu
Végigsöpör a pénzügyi tranzakciós illetékemelés a hazai bankokon. 14 napja nyílt meg a lehetőség, hogy a bankok előre bejelentsék a
Nagyon vonzó lesz a fiataloknak a 4 milliós kamatmentes munkáshitel, de könnyen egy drága kölcsönben találhatja magát az, aki elveszti
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az
A Minősített Könyvelők Egyesülete fejlesztési javaslatokat fogalmazott meg az Ügyfélkapu+ bevezetésével kapcsolatban, hogy az új kétfaktoros azonosítás ne bénítsa meg
Nagyon fontosnak tartják a szülők, hogy a gyerekek megtanuljanak bánni a pénzzel, tisztában legyenek értékével és szerepével. Az Erste felmérése
Az utóbbi időben bőven jutott elég a hideg időjárásból, ezért most mindenki azon aggódik, hogy vajon mennyi lesz a következő
Jövőre a magyar gazdaság, a gazdasági semlegesség értékelvű politikájára támaszkodva 3 százalék fölött növekedhet – jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért
Akik gyermeket nevelnek azok pontosan jól tudják, hogy mennyire fontos minden egyes forint, amit az állam ad a gyerekek után.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt tanácsolja a lakosságnak, hogy csak megbízható, ismert online áruházakból rendeljen; a túlságosan alacsony
Fenntartható és hatékony tisztítószereket árusít Háromfai Balázs és felesége Százhalombattáról. A flakonvisszaváltó rendszert is üzemeltető magyar vállalkozás 2019-es indulása óta
A 2024/2025-ös fűtési szezonban a H-tarifa továbbra is kedvező lehetőség lesz a hőszivattyút vagy megújuló energiaforrásokat használó háztartások számára. A