Gáz van az Orbán-kormány érveivel, a külügyi államtitkár a hétvégén hamis állításoktól hemzsegő közleményben állt ki az orosz fűtőanyag beszerzése mellett
Menczer Tamás szerint az oroszokkal kötött megállapodás fényévekkel kedvezőbb annál, amelyet korábban a baloldal kötött. Kár, hogy ez nem igaz.
A dollárbaloldalnak és a dollármédiának csak a lóvé a fontos, te nem vagy az; a dollárosok folyamatosan azt hazudják, hogy az Oroszországgal kötött gázszerződés szükségtelen és drága – indította szombat délelőttre időzített, hosszú Facebook-bejegyzését Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldali kapcsolatokért felelős államtitkára. „Gyurcsány úr új csodafegyvere, Kocsis-Cake Olivio, ez a politikai zseni, elmondta, hogy az orosz gázt el kell zárni”, vagyis szerinte „a baloldal hagyná, hogy megfagyjunk”.
Megjegyzendő: miközben a DK politikusa másfél éve, a tavalyi választási kampányban tette ezt a szövegkörnyezetéből kiragadott, a Fidesz-propaganda által kiforgatott kijelentést, azóta Nyugat-Európa gázcsapjait éppenséggel Vlagyimir Putyin zárta el, az Orbán-kormány eddig mégse tette szóvá, hogy az orosz elnök hagyná az EU polgárait megfagyni – foglalta össze cikkében a Népszava.
A magyarországi éves gázfelhasználás 85 százaléka orosz gáz – fejtegeti az államtitkár. Ez a mennyiség belátható időn belül „nem pótolható” – véli. Vagyis orosz gáz nélkül „Magyarország megfagy”, a lakásokban nincs fűtés, az ipar leáll, a munkahelyek megszűnnek. Az orosz gáz tehát az ellátásbiztonságot, energiabiztonságot jelenti – nyomatékosítja. Szerinte „a dollárbaloldal és a dollármédia következő állítása: a gáz drága”. „Az” – írja.
Miközben eszerint a fideszes politikus igazat adna a propagandájuk által kiötölt, állítólagos „dollárosoknak”, a földgáz valójában ma már a 2021 tavaszán indult energiaválság előtti, alacsony szinteket közelíti. Igaz, a nyugati gázáresésről a kormánypropaganda közel egy éve nem vesz tudomást. (via Népszava)
A teljes írás ide kattintva olvasható!
(Címlapkép: Menczer Tamás/Facebook)
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!