Elromlott a klíma a Szent János Kórházban, a műtőkben 31 fokot mérnek, ezért több műtét is elmarad.
Hiába dolgoztak a klímaszerelők csütörtökön a Szent János Kórház ortopéd-traumatológiai osztályán, nem sikerült minden problémát megoldani. Az RTL Híradó beszámolója szerint több műtét elmarad a héten, mert a műtőkben 31 fokra is felmegy a hőmérséklet.
Egy, műtétre váró beteg azt mondta, hogy több mint 6 órát várt, amikor közölték vele, hogy a beavatkozás a magas hőmérséklet miatt elmarad.
Más kórházakban is gondot okozott a kánikula, a Péterfy Sándor utcai intézményben a liftek mondták fel a szolgálatot, így volt, akitől egy betegszállító buszban vettek vért.
Közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a központi segélyhívón rendszeresen azzal fenyegetőzött,
Higiéniai termékeket tartalmazó, jelentős adománnyal támogatta a Kájoni János Csíkcsicsói Általános Iskolát a Caola. A 1831-ben alapított vállalat célja, hogy
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa komoly aggodalmát fejezte ki. „Az a javaslat, hogy Magyarországon hozzanak létre egy szuverenitásvédelmi hivatalt,
A termőföldre vonatkozó adásvételi és bérleti szerződések harminc napig elérhetők online a kormány által működtetett közigazgatási hirdetmények oldalán. Ezeket az