Donald Trump olyan ajánlatot tett, amin mindenki ledöbbent
Donald Trump amerikai elnök felajánlotta az Egyesült Államok közvetítői szerepvállalását India és Pakisztán között a kialakult feszült helyzet rendezése érdekében.
Az amerikai elnök szerdán, egy fehér házi eseményen kifejtette: „jól kijön” a konfliktusban álló felekkel, és mindkét felet jól ismeri. Azt hangoztatta, találkozni akar mind India, mind Pakisztán képviselőivel, hogy kidolgozzák a megoldást. „Azt akarom látni, hogy leállnak” – fogalmazott Donald Trump.
Arra utalva, hogy az indiai katonai akció egy pakisztáni fegyveresek által elkövetett terrorcselekményre válaszul született, megállapította, hogy miután a két ország a „fogat fogért” elv alapján járt el, remélhetőleg ezen a ponton megállnak. „Ha bármit tehetek, hogy segítsek, meg fogom tenni és ott leszek” – mondta Donald Trump.
Az amerikai elnök kedden első rövid reagálásában „szégyennek” nevezte a kialakult helyzetet India és Pakisztán között.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki átmenetileg az elnök nemzetbiztonsági tanácsadói posztját is betölti, kedden telefonon beszélt az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadójával.
Donald Trump szerdán a Fehér Házban részt vett az Egyesült Államok új kínai nagykövete, David Perdue eskütételén. Az elnök az általa kijelölt új diplomata feladatául szabta az amerikai-kínai kereskedelmi viták rendezéséhez való hozzájárulás mellett azt, hogy – a kínai kormánnyal fenntartott kapcsolatokon keresztül – működjön közre a Kínából az Egyesült Államokba irányuló kábítószercsempészet megfékezésében. Az amerikai elnök a ceremónián arra kérte az új nagykövetet, hogy „adja át” üdvözletét Hszi Csin-ping kínai elnöknek.Az E
gyesült Államok és Kína magas rangú képviselői a tervek szerint a hétvégén Svájcban először ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a kereskedelmi viták megoldásának módjairól tárgyaljanak. Amerikai részről Scott Bessent pénzügyminiszter vehet részt a megbeszéléseken, aki kedden egy nyilatkozatában fenntarthatatlannak nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy az amerikai 145 százalékos és a kínai 125 százalékos vám kereskedelmi „embargóval” jelent egyet. Úgy vélte, hogy a helyzet elsősorban Kína számára nem fenntartható, mert sokkal több árut szállít az Egyesült Államokba, így a kereskedelem megtorpanása elsősorban a kelet-ázsiai országban vezethet munkaerő elbocsátásához. „Nem leválni akarunk Kínáról, hanem méltányos kereskedelmet akarunk” – hangoztatta.
Címlapkép: Washington, 2025. április 1. Donald Trump amerikai elnök a szórakoztató- és koncertiparban elterjedt másodlagos jegykereskedelemmel szembeni fellépésről szóló elnöki rendelet aláírásán a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. március 31-én. Fotó: MTI/EPA/Bloomberg pool/Alexander Drago
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!