Az MSZP a készpénzfelvételi díj eltörléséért kampányol
Elég abból, hogy fizetnünk kell a saját pénzünkért – mondja Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője. Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának
Elég abból, hogy fizetnünk kell a saját pénzünkért – mondja Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője. Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának
Kövér László házelnök több, mint 14 millió forintra büntette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét – közölte az ellenzéki párt
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség – mondta a
Magyarország felelősségteljesen szolgálja Európát és polgárait – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Arraiolos-csoport tanácskozását követő sajtótájékoztatón pénteken Krakkóban. Magyarországot
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában jelentette be, hogy 1 perc néma csendet kér a Fővárosi Közgyűléstől ‘56 emlékére. A
Magyarország a hosszan tartó segélyezés helyett a mielőbbi elhelyezkedés ösztönzést tartja a legjobb megoldásának a munkanélküliségre – mondta a nemzetgazdasági
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Gubík Lászlónak, a felvidéki Magyar Szövetség új elnökének a szervezet vezetőjévé történt megválasztásához – tájékoztatta
Kiemelt helye és feladata van a köznevelés minden területén, az oktatás valamennyi intézményében, valamint a felsőoktatásban a magyar kultúrának –
Háborús időket él a világ, mi magyarok azonban békében akarunk élni. A békéhez korszerű fegyverek, megbízható hadiipar és elkötelezett hazafiak
Az európai uniós határokon belüli szervezett bűnözés elleni küzdelmet nevezte az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége egyik prioritásának Pintér Sándor
Fájdalmas veszteség érte a magyar politikai életet: hétfőn családja közleményben tudatta az MTI-vel, hogy elhunyt Szilágyiné Császár Terézia, a Kereszténydemokrata
Hiszek abban, hogy a 2019-2024 között a Debrecenben lezajlott folyamatok lehetővé teszik azt, hogy 2024 és 2029 között egy nagyon
Az egymás iránti tisztelet, barátság és szeretet jellemzi a kormány és a bolgár nemzetiségi önkormányzat kapcsolatát – hangoztatta a Miniszterelnökség
Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa szeptemberi ülésén az alapkamat 25 bázispontos csökkentése mellett a szerdán közölt
Európát valójában az európai baloldaltól kell megvédeni, a baloldal számára ugyanis csak akkor van demokrácia, ha a baloldal nyer, ha
Az uniós tanács magyar elnökségi prioritásokról szóló európai parlamenti vita során elmondott beszédek többsége visszamondja a baloldal összes hazug vádját
Az Orbán-Gyurcsány korszakok az elmulasztott lehetőségek évtizedei voltak, ma Magyarország hivatalosan az EU legszegényebb és egyben legkorruptabb országa – jelentette
Az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali
Azt hiszem, nagyvonalú ajánlatot tettem Orbán Viktornak: ha utasítaná a képviselőit, hogy fogadják el Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozásáról
A Tisza Párt szerint nem szabad engedni, hogy Magyarország környezetszennyező kínai cégek olcsó összeszerelő terepévé váljon, ehelyett támogatni kell a