Gyurcsány Ferenc nem áll le: Ott folytatja, ahol abbahagyta
Baloldalinak lenni nem divat kérdése – írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Gyurcsány
Baloldalinak lenni nem divat kérdése – írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Gyurcsány
Három forrásból: a Soros-alapítványoktól, az amerikai kormányzattól és Brüsszeltől is kaptak pénzt magyarországi civil szervezetek, NGO-k azzal a céllal, hogy
Abszolút érthető Donald Trump döntése, mellyel szankciókat léptett életbe a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken
Még véletlenül se kerüljünk egy lapra, de még csak egy napra se az árulás emberével, Orbánnal. Tegnap bejelentette, hogy azon
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke a közösségi médiában üdvözölte a hírt arról, hogy 15 “Herbál menet”, rengeteg felszólalás és az ügy
A magyar uniós elnökség a józanság hangját hozta be az európai közbeszédbe – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának
Ukrán pénzből és Soros György pénzéből fogják támadni Orbán Viktort, ez derült ki három napja a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a
A magyar kormány minden évben megnyerte a 13. havi nyugdíj érdekében folytatott csatákat, így történt ez az idei évben is
Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni, szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik külföldről fogadnak el pénzt a magyar politika
Megérkezett a tanárok és az óvónők megemelt bére – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán, rámutatva: idén
Gyurkó Dániel, a Momentum 15. kerületi képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy elfogadta a testület a javaslatát és a főváros
Fidesz és az üzemanyagok adója? 30%-os növekedés 10 év alatt – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Varju László, a
Nem teszi ki az ablakba a kormány a KSH legfrissebb adatait, melyek a kiskereskedelmi forgalom gyengélkedését bizonyítják. Az évek óta
Rákosrendező sorsa megpecsételődött. Ha 50 milliárdot ki lehet fizetni egy szeméttelepért, akkor másra is van pénz, pénz a szemét eltakarítására,
„A Bayer nevű indulat- és verőember szerint listázni kell a jogaikért tüntető bírókat. Akár hálásak is lehetünk a Fidesz alapítónak,
A munkáshitel sebessége elképesztő, ez nem csak egy lehetőség, ez egy gyorsítósáv a sikerhez – közölte a felsőoktatásért, szak- és
Magyarországnak érdeke az ENSZ fennmaradása és hatékony működése, ezért a kormány készen áll részt venni a világszervezet valódi, gyors reformjára
Európán belül ma Magyarországon tudnak a szülők a legolcsóbban és a legkönnyebben színvonalas sportolási lehetőséget biztosítani gyermekeiknek – hangsúlyozta Deutsch
Újabb botrány borzolja a kedélyeket. Varga Ferenc, a Demokratius Koalíció (DK) országgyűlési képviselője nyílt levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek egy
Dobrev Klára a Facebookon arról ír, hogy a MOHU megváltoztatja a szabályait, könnyebb lesz lemondani a szemétszállítást egy üresen álló