Lantos Csaba: a kormány továbbra is a magyar utat követi
A kormány továbbra is a magyar utat követi: a munkahelyeket, a családok erősítését, az otthonteremtést, a fiatalok, az édesanyák támogatását,
A kormány továbbra is a magyar utat követi: a munkahelyeket, a családok erősítését, az otthonteremtést, a fiatalok, az édesanyák támogatását,
Ez az ország azért maradt meg ezer éven keresztül, és azért maradt meg kereszténynek, mert mindig voltak, akik fegyvert ragadtak
Mint arról korábban a Közbeszéd is beszámolt, július 15-én Magyar Péter és a Tisza közössége elindult a 80 nap alatt Magyarország
„Felszólítjuk Ukrajnát, hogy fejezze be a Magyarországra vezető energiaszállítási útvonalak támadását”, mert orosz kőolaj nélkül nincs magyar energiabiztonság – jelentette
A politika ma már nem a rendszerváltozásról szól, hála a 2010-ben megalakult kormány vezetésének – mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn,
Az EU rémes vámmegállapodást kötött, ami a magyar és az uniós vállalkozásoknak is hátrányos. A gazdasági károkat azonnal el kell
Egyre több településen van bölcsőde, folyamatos az új férőhelyek létrehozása – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős
A szakma nem B-terv, hanem hivatás – hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Hankó Balázs kiemelte: a
Elfogadhatatlan és felháborító, hogy Ukrajna ismét a Magyarországra vezető kőolajvezetéket támadta Oroszországban, aminek következtében leállt a szállítás hazánk irányába –
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is – aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón –
A csatatéren nincs megoldás és a tárgyalás hozza el a béke esélyét, ha pedig a világ két legnagyobb atomhatalmának vezetője
Találjuk ki Budapestet! Ez egy digitális honfoglalás, építünk, nem rombolunk – írta Szentkirályi Alexandra, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője Facebook-oldalán
Az árrésszabályozás a legfrissebb adatok szerint az infláció elleni küzdelem hatékony eszköze – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán.
Egy hónapon belül a harmadik NATO-szövetségesünknek segítünk az erdőtüzek oltásában – tájékoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán közleményben az MTI-t.
A magyar és ukrán anyanyelvű lakosság közötti hatékony kommunikációt segítő nyelvtanfolyamok indulnak Kárpátalján a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával – tájékoztatta az
Egy orosz-európai uniós csúcstalálkozó szükségességét hangsúlyozta kedden Orbán Viktor miniszterelnök a Mandinernek nyilatkozva. A kormányfő a videóban kérdésre válaszolva megerősítette, Magyarország nem
Az ellenzéki hazugságok ellen a digitális térben, az interneten kell harcolni, mert a politika az utóbbi időszakban átköltözött a világhálóra,
Mint arról korábban a Közbeszéd is beszámolt, július 15-én Magyar Péter és a Tisza közössége elindult a 80 nap alatt Magyarország
Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője a mai napon személyesen tájékozódott a székesfehérvári kórház nőgyógyászati épületében történt vízkorlátozásokkal
Olyan vezetés kell az országnak, amelyet mindenki elfogad és amely az ország békéjét, biztonságát, gazdasági fejlődését meg tudja tartani. Ma