Halálos baleset: 1 ember életét vesztette, többen megsérültek
Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es főút 27-es kilométernél, a balesetben az egyik jármű utasa életét vesztette,
Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es főút 27-es kilométernél, a balesetben az egyik jármű utasa életét vesztette,
Az RTL folyamatosan variálja a műsorait, ezúttal az Árulók – Gyilkosság a kastélyban-t is érinti a változás. Ahogy mi is megírtuk
Szeptember végéig már több mint 57 millió forintot ajánlottak fel a MOHU üvegvisszaváltó rendszerében gyermekgyógyászati intézmények támogatására – jelentette be
Még az elmúlt héten is voltak olyan napjai, amikor minden reménytelibbnek tűnt, aztán szombaton, egy váratlan fordulat következtében, Karsai Dániel,
Maggie Smith emlékére tűzi műsorára a Super TV2 a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. részét A film- és
Átfogó felmérést végeznek a hajléktalan emberek élethelyzetéről Budapesten október 3. és október 11. között – közölte a Menhely Alapítvány kedden
A mammográfiás szűrés életet menthet, de a vizsgálatokra évről évre kevesebben jelentkeznek. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában az SZTE
A magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott
A magyar meteorológiai szolgálat tartós esőre figyelmeztet, amely szerdától több napon át meghatározza majd az ország időjárását. A Hungaromet előrejelzései
Október 1-től Budapest is bekapcsolódik az új ügyeleti rendszerbe, ezzel az egész országban egységes lesz a sürgősségi és alapellátási ügyelet.
Egy európai együttműködés keretében az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói átfogó tanulmányban mutatták be a szennyvízben előforduló fertőző betegségek
Egyedülálló szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók egy nemzetközi projekt keretében, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja
A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon
Négy helyszínen több száz nappali, konyha, hálószoba és étkezőbútor várja a látogatókat október 4. és 6. között Magyarország egyik legnépszerűbb
Gergely Bálint, a Momentum politikusa a Facebookon reagált a MOHU Momentumnak szánt válaszára a visszavaltjuk.hu-val kapcsolatban. A Momentum politikusa azt írja: „Az, hogy
Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dánielnél
Azt hinnénk, a palackozott víz ivásával jobban támogatjuk szervezetünket, mint a csapvízzel, ugye? Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, állítja egy
A jövő hét még napos, száraz idővel indul, de szerdától ismét több hullámban kell esőre számítani. A hőmérséklet csúcsértéke már
Az elmúlt hónapok adatai egyértelműen bizonyítják a munkaerőpiaci aktivitást növelő programok sikerét. Egyre több olyan ember lép be a munkaerőpiacra,
Az idei október igazi vénasszonyok nyarával köszönt be, hiszen az első napokban kellemes, 20 fok körüli nappali hőmérsékletre és sok