Egy magyar egyetemen most milliókat érő ötletek születnek – mutatjuk, miért!
Jelentősen emelkedett a Tudományos ösztöndíjban részesült munkatársak száma a győri Széchenyi István Egyetemen: az előző félévben a rangos nemzetközi folyóiratokban
Jelentősen emelkedett a Tudományos ösztöndíjban részesült munkatársak száma a győri Széchenyi István Egyetemen: az előző félévben a rangos nemzetközi folyóiratokban
Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át
Megölte feleségét, majd magával is végzett egy 78 éves férfi Kunfehértón – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu
A HungaroMet előrejelzése szerint a délutáni órákban helyenként a 39 Celsius-fokot is elérheti a csúcshőmérséklet, különösen az Alföld déli és
Szeptember 1-jétől az Európai Unió elővigyázatossági elve alapján betiltja a TPO (trimetil-benzil-foszfin-oxid) nevű vegyületet tartalmazó, UV-fényre kötő anyagok használatát a szépségiparban,
Pénteken szinte az egész országban zavartalan napsütésben lehet részünk, így végre élvezhetjük a nyár legszebb arcát. A kellemes napfény mellett
Pénteken a napokban megszokottakhoz mérten ismét változatlan marad a benzin nagykereskedelmi ára, a gázolaj ára továbbra is csökkenő tendenciát mutat,
Egy új, antibiotikum-rezisztens baktériumtörzs aggasztja az európai közegészségügyi hatóságokat. A Staphylococcus aureus néven ismert kórokozó egy mutálódott, úgynevezett „szuperbaktérium” formában jelent meg,
Manapság az adathalászok és csalók egyre ügyesebben próbálnak embereket becsapni, olykor annyira hitelesen, hogy az áldozatok csak később veszik észre,
Ősszel jelentős átalakulás veszi kezdetét a magyarországi hulladékgazdálkodásban: a MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) új irányelvek bevezetésével kívánja átláthatóbbá, egységesebbé és fenntarthatóbbá tenni
Hatósági ellenőrzést folytat a Drops of Nature márkanév alatt, eladásra kínált MYCO GUMIVITAMIN megnevezésű termékkel kapcsolatban a Nemzeti Kereskedelmi és
Augusztusban szinte minden a tanszervásárlásról, ruhapróbáról és beosztások egyeztetéséről szól. De sok szülő csak a felszínre figyel – miközben az
Csütörtökön száraz, napos időre van kilátás, amit legfeljebb vékony fátyolfelhők szűrhetnek. Csapadék nem várható. Az Alföldön az északkeleti, északnyugaton a
Már csak 1 napod van a 2025-ös pótfelvételire! Ezeket ne rontsd el az utolsó pillanatban. 2025. augusztus 7-én (szerdán) 24:00-kor
Miközben világszerte egyre többen keresik a természetközeli, fenntartható és aktív kikapcsolódási lehetőségeket, hazánkban is új lendületet kap az aktív és
A győri Széchenyi István Egyetem Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégiumának tagjai az elmúlt tanévben egyedülálló betekintést nyerhettek az építőipar valós működésébe
Rengeteg család vesztette el a kontrollt gyermeke képernyőideje felett és a helyzet egyre súlyosabb. Egy nyolcéves ma már akár napi
Bár a legtöbb nő számára nagyon kecsegtetőnek tűnik 40 éves jogosító idő (munkával és gyerekneveléssel szerezhető szolgálati idő) megszerzése után
Minden nyugdíjas örülhet: kéthavonta jön a pénzeső egészen a választásokig. A nyugdíjasok kéthavonta számíthatnak valamilyen plusz pénzre a jövő áprilisi
A férfiak kedvezményes nyugdíjának ötlete a korhatár előtti, korengedményes, korkedvezményes és hasonló nyugdíjak 2011. december 31-ével történt megszüntetése és a