Orbán Viktor: kilábalunk a háborúból
Kilábalunk a háborúból, karnyújtásnyira vagyunk a békétől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának vasárnap a Karmelita kolostorban
Kilábalunk a háborúból, karnyújtásnyira vagyunk a békétől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának vasárnap a Karmelita kolostorban
Vasárnap az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat – derül ki a
Az illegális migráció és a terrorcselekmények között van összefüggés – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján, a
Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói; a Tisza Párt elnökét valójában karácsonykor is csak a politikai haszon érdekli, nem
A rendőrség megerősítését sürgette pénteken Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője. Az ellenzéki
A magyar kormány számára kiemelten fontos a családok jólléte, ezt 2010 óta több mint harminc intézkedéssel igyekezett támogatni – hangsúlyozta
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban szerető, gondoskodó családba kerülhessenek. A mostani kormányrendeleti javaslatcsomag
Bulgária kulcsország Magyarország számára, különösen az ukrajnai háború kezdete óta, mert ez az egyetlen biztos út, hogy megérkezik Magyarországra a
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint
A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred katonái hatástalanították pénteken azt a második világháborús amerikai légibombát, ami december 17-én
A fiatalok támogatása kulcsfontosságú hazánk jövője szempontjából – erről beszélt a januárban induló munkáshitel program kapcsán Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki
Rekordmennyiségű, 12 ezer ajándékcsomagot állítottak össze a karácsonyi MosolyManók akcióban részt vevő gyerekek rászoruló társaiknak – közölte a a Magyar
A jövő kulcsának nevezte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy az ellenzékben lévő Patrióták
Háborús időkben legfontosabb a stratégiai nyugalom – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Január 15-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani a Napenergia plusz programban – erről beszélt az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el – jelentette ki Vlagyimir
A nemzetközi közösségnek biztosítania kell, hogy egyetlen állam se veszélyeztethesse egy másik ország energiabiztonságát egyoldalú intézkedésekkel, ez ugyanis támadást jelent
A múlt évhez képest csaknem háromezerrel nőtt a köznevelésben főállású pedagógusként foglalkoztatottak száma, 144 ezer fölé emelkedett – közölte a
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – közölte a Mandinerrel a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a lap
A tavasziasan enyhe idő segítette a későn és egyenetlenül kelt őszi kalászosok megerősödését, de péntektől több hullámban kell csapadékra készülni,