Szijjártó Péter: Volodimir Zelenszkij kezd beleőrülni a magyarellenességbe
Volodimir Zelenszkij kezd beleőrülni a magyarellenességbe, most már rémeket is lát – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a
Volodimir Zelenszkij kezd beleőrülni a magyarellenességbe, most már rémeket is lát – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a
A nemzeti konzultáció harmadik kérdése: „Egyetért-e ön azzal, hogy el kell törölni az adómentességet az édesanyáknál és a fiataloknál?” –
Kerekes Bence ezüstérmet szerzett az AU3 kategóriában a Szöulban rendezett paramászó-világbajnokságon. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség pénteki sajtóközleménye szerint
Az Orbán-rendszer bukása után gyakorlatilag újra kell építeni az államot, mert „az állam összeomlott” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció
Ukrajna tíz éve folytat magyarellenes politikát, aminek keretében most kitiltott a területéről három magyar katonai vezetőt, miközben elvárják, hogy Magyarország
Járványügyi vizsgálatot indított a román közegészségügyi szolgálat a jászvásári (Iasi) Sfanta Maria Gyermekkórház intenzív osztályán, miután a helyi sajtó arról
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet – mondta az energiaügyi miniszter a
Karbantartás miatt hétfőtől október 3-ig Balatonfüred és Tapolca között, illetve október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között a vonatok helyett
A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató, címvédő Liverpool a veretlenül ötödik Crystal Palace vendége lesz az
Európában egyedülálló adóforradalom zajlik Magyarországon, mellyel mára a gazdaság is családközpontúvá vált – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a szakmai egyeztetések alapján 2026. szeptember 30-ra ütemezi a MARI és PICASSO platformokhoz
Az Egyesült Államok válogatottja bejutott a negyeddöntőbe a Fülöp-szigeteken zajló férfi röplabda-világbajnokság hétfői játéknapján. A tavaly Párizsban olimpiai bronzérmes amerikaiak
Az űrkutatás eredményei számos területen hasznosulnak a hétköznapi életben – mondta Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című
Gálfi Dalma sikerrel vette az első fordulót az 1,065 millió dollár (353 millió forint) összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán, ezzel
Ötödikként végzett Nagy Norbert az autós hegyi Európa-bajnokság horvátországi Buzetben rendezett idényzáró futamán, ezzel a pontszerzéssel pedig bebiztosította az összetettbeli
Charlie Kirk temetésén Donald Trump amerikai elnök a legsúlyosabb ítélet kiszabását kérte a merénylőre, és bírálta azokat, akik hagyták, sőt
Fucsovics Márton magabiztos teljesítménnyel a selejtező második fordulójába jutott a 2,23 millió dollár (740 millió forint) összdíjazású tokiói keménypályás tenisztornán.
Az orosz légvédelem 114 ukrán drónt lőtt le, vagy fogott el Oroszország régiói felett az éjszaka folyamán – közölte hétfőn
A szakképzésben tanuló magyar fiatalok Európa élvonalába tartoznak – mondta az Euroskills 2025 versenyen elért magyar eredmények kapcsán a Kulturális
Nincs egyetértés Magyarországon a migráció ügyében: ha nemzeti kormány van, amelyik nem fél, sőt bátor és szembeszáll Brüsszellel, akkor nincsenek