Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kínával fenntartott stratégiai együttműködéséből
Magyarország nagyon sokat profitál a Kínával fenntartott stratégiai együttműködésből, ennek nyomán például már eddig is több mint tízezer munkahely jött
Magyarország nagyon sokat profitál a Kínával fenntartott stratégiai együttműködésből, ennek nyomán például már eddig is több mint tízezer munkahely jött
Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid nyerte a férfiak pénteki 10 kilométeres versenyét a nyíltvízi úszók szardíniai Golfo Aranciban zajló világkupa-viadalán.
Dragóner Attila szerint a magyar labdarúgó-válogatott a hiányzók ellenére is van annyira erős, hogy begyűjtse a három pontot szombaton a
Egyszerűsödnek a nyugdíj melletti továbbfoglalkoztatás szabályai az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknál – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára sajtótájékoztatón
A jogállam működtetéséhez minden korban elhivatott, lelkiismeretes, felkészült jogász szakemberekre van szükség – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a polgári
Ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá az ötödik alkalommal megszervezett MosolyTáska akció. A gyűjtésben több mint 150 általános iskola diákjai és
Az M44-est az M5-ös felett átvezető híd gerendáinak beemelésével és információs kapuk elhelyezésével folytatódik az M44-M5-ös csomópont építése, ami miatt
Tart a felkészülés a téli időszakra, a cél, hogy a kormány a hidegben is biztonságos és megfizethető energiával lássa el
Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest az
Minden idők legfiatalabb magyar válogatottja utazik a horvátországi Zárába (Zadar) az asztaliteniszezők vasárnap kezdődő csapat Európa-bajnokságára. A férfi és a
Több vasúti váltót is kicserélnek Budapest-Kelenföld állomáson csütörtöktől október 30-ig, emiatt változik több elővárosi és távolsági járat menetrendje is a
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester is gratulált csütörtökön Krasznahorkai Lászlónak az irodalmi Nobel-díjhoz. Magyar Péter
A Müller Drogéria Magyarország Bt. az általuk forgalmazott 500 grammos Himmeltau Gyermekgríz mézzel elnevezésű termék visszahívását kezdeményezte az abban előforduló
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált csütörtökön Krasznahorkai Lászlónak az irodalmi Nobel-díjhoz. „Szívből gratulálok Krasznahorkai Lászlónak
Bognár György a szerda hajnalban 84 éves korában elhunyt Mezey György szövetségi kapitánysága idején mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatottban, amely
Magyarország áramigényének ellátása elképzelhetetlen nukleáris energia nélkül, ezért jelenleg is folyik a munka a paksi atomerőmű bővítésén, amellyel nagyjából 17
Felhős idő várható a hétvégén több-kevesebb napsütéssel, a hőmérséklet csúcsértéke 20 Celsius-fok körül alakul, kisebb eső előfordulhat – derül ki
A magyar férfi jégkorong-válogatott a norvég csapat ellen kezdi meg szereplését az újonnan létrehozott Nemzetek Európai Kupájában (NEK) a franciaországi
Csehország 9-8-ra legyőzte a magyar női curlingválogatottat a skóciai Aberdeenben zajló olimpiai előselejtező-torna szerdai játéknapján. A nemzetközi szövetség honlapja szerint
Bízik abban Andrej Babis, a cseh képviselőházi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke, hogy jövő péntekig megszülethet a