Halálra gázolt egy embert a vonat, szünetel a vasúti forgalom
A Déli pályaudvarról Keszthelyre közlekedő Balaton Intercity Balatonszemesen egy gyalogos átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben meghalt. A helyszínelés
A Déli pályaudvarról Keszthelyre közlekedő Balaton Intercity Balatonszemesen egy gyalogos átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben meghalt. A helyszínelés
Tizennégyen megsérültek Rotterdamban pénteken, amikor egy holland palacsintakülönlegességeket kínáló hajó, fedélzetén mintegy száz emberrel nekiütközött a rakpartnak – közölték helyi
A majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, minden európai uniós tagállamnak is fel kell készülnie a betegség
Meghalt a 445-ös főúton szombat hajnalban balesetet szenvedett motoros – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság reggel az MTI-vel. Az Útinform
A tűzijáték fontos hagyomány és jó kikapcsolódás a családoknak, de ennyi pénzt elkölteni rá felelőtlen pénzszórás ebben a helyzetben –
Több mint tizenegyezer ukrajnai gyerek nyaralhatott a háború kitörése óta eltelt két és fél évben Magyarországon, elsősorban a karitatív szervezetek
Az idei második negyedévben szezonális kiigazítással 0,3 százalékkal nőtt a haza össztermék (GDP) az első negyedévvel összevetve az euróövezetbe és
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
A nemzetközi vonatok jegyvásárlásainál egyre inkább előtérbe kerülnek az online értékesítési csatornák – közölte a MÁV szerdán az MTI-vel. Az
A szaporodó erőszakos cselekmények miatt egyre inkább nő a politikai feszültség Európában – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az
Az eredeti tervekkel ellentétben nem kettő, hanem három magyar női csapat ül asztalhoz a szeptemberi, budapesti sakkolimpián. A magyar szövetség
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki egy közös italozás közben kialakult veszekedés hevében mellkason szúrta élettársát,
Teljes szélességében lezárták a 86-os főút zalai szakaszát szerda reggel, miután összeütközött egy kamion és egy autóbusz – közölte a
A Bondhuselva folyóba esett és meghalt egy 13 éves magyar fiú a délnyugat-norvégiai Sunndal város mellett hétfőn, miközben fotót szeretett
Pestszentlőrinc vasútállomáson meghibásodott a biztosítóberendezés kedd hajnalban, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 30-50, esetenként 60-70 perccel meghosszabbodott a vonatok menetideje; a
Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es magnitudójú földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar-horvát határ közelében. A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi
Jegyzékben tiltakozott a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának nyilatkozata miatt a budapesti algériai nagykövetség. Az MTI-hez
Az Antenna Hungária rendszeres karbantartási kötelezettsége keretében augusztus 13-án és 14-én a Széchenyi-hegyi tornyán végez karbantartást. A munkálatok alatt a
Ukrajnában 5,4 százalékra, idén a legmagasabb szintre gyorsult a fogyasztói árak emelkedése júliusban éves összevetésben a júniusi 4,8 százalékról –
A szezonban rekordnak számító hőséget mértek Belgium fővárosa, Brüsszel Uccle nevű kerületében, ahol a belga Királyi Meteorológiai Intézet (IRM) keddi