Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás, ahol a Tisza Párt elnöke
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás, ahol a Tisza Párt elnöke
Pennsylvania állam egyik hadianyaggyártó üzemében tett látogatást Volodimir Zelenszkij vasárnap, ahol az ukrajnai háborúban kritikusan fontos lövedékeket gyártanak. Az ukrán
Már tizenegyedik hónapja emelkedik töretlenül a fizetések reálértéke, ami mellett a foglalkoztatottság is folyamatosan bővül. 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak
2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap
Dömösnél a határérték feletti szennyezést tapasztaltak a kutaknál, Kisorosziban be kellett vetni a honvédségi helikoptert egy rosszulléthez – mondta el
Számos árvízvédelmi beruházás valósult meg a Szigetközben a 2013-as, történelmi árvíz óta – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött
Több versenyképes hazai webshop és a digitalizációhoz igazodó fogyasztóvédelem szükséges a magyar vásárlók érdekében, a kormányon belül jelenleg zajlik a
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív
A Hezbollah gyanúja kényszerítette Izraelt a libanoni személyhívók elleni támadás felgyorsítására – jelentette az Al-Monitor című közel-keleti hírportál szerdán. Izrael
A vízügy, a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség, és elítélt rabok, összesen 4392 ember vesz részt az árvíz elleni védekezésen;
Magyarország betartja az uniós jogból eredő kötelezettségeit, a schengeni szabályoknak megfelelően minden szükséges ellenőrzést, köztük a biztonságra vonatkozó ellenőrzést is
A Civil véradás nevű programsorozat célja, hogy minél több véradó legyen Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért
Influenza és koronavírus elleni oltási kampányt indít a brüsszeli régió az átoltottság kiterjesztése és a veszélyeztetett emberek védelme érdekében –
A kétoldalú kapcsolatok alakulásáról tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter észak-koreai kollégájával, Csve Szonhivel – közölte kedden az orosz diplomáciai tárca.
Az Európai Unió nyolc tűzoltó repülőgéppel segíti a Portugáliában pusztító erdőtüzek oltásán munkálkodó helyi hatóságokat – közölte az Európai Bizottság
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)
Rendkívüli humanitárius válság sújtja a Gázai övezetet, a helyzet drámai módon romlik – jelentette ki Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztos
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától. Erről az AC
Az ukrán-magyar határszakaszon 5865-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4733-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek