Pár perce érkezett: kegyetlen időjárás közelít felénk
A jövő hét még napos, száraz idővel indul, de szerdától ismét több hullámban kell esőre számítani. A hőmérséklet csúcsértéke már
A jövő hét még napos, száraz idővel indul, de szerdától ismét több hullámban kell esőre számítani. A hőmérséklet csúcsértéke már
Magyar Péter azonnal lemond mentelmi jogáról, amint Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. A Tisza Párt elnöke ezt vasárnap közölte a
Az elmúlt hónapok adatai egyértelműen bizonyítják a munkaerőpiaci aktivitást növelő programok sikerét. Egyre több olyan ember lép be a munkaerőpiacra,
Tartós élelmiszerekből álló csomagokat gyűjtött egyszülős családok támogatására az Élelmiszermentő Központ – közölte az Egyszülős Központ pénteken az MTI-vel. A
A kormány azt szeretné, hogy ha Magyarország – ahogy megnyerte az előző évtizedet – meg tudná nyerni az előtte álló
Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint a háztartások pazarlóbban bánnak a készételekkel – közölte
Eltiltás miatt nem játszhat csapata következő két Erste Liga-mérkőzésén Lauri Kärmeniemi, az FTC-Telekom jégkorongozója. A liga a közösségi oldalán csütörtökön
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön és pénteken hivatalos látogatást tesz Észak-Macedóniában, amelynek során kétoldalú megbeszélést folytat Hrisztijan Mickoszki miniszterelnökkel, Áfrim Gási
A minimálbérnek 2027. január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a bkk.hu/arviz oldalon.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy jánoshalmi orvos ellen, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta mintegy száz
Magyarországnak érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartása, sőt az együttműködés fejlesztése is Oroszországgal a szankciók által nem
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának közlése szerint Magyar Péter pártja nem akar rezsicsökkentést, a kormánypártok viszont akarnak, és azt Magyar Péterékkel
A Potyó Imre természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen
Az orosz hadsereg 81 drónnal és nyolc rakétával támadta Ukrajnát hétfő éjjel – közölte szerdán reggel az ukrán légierő. A
Bejelentette visszavonulását Raphaël Varane világbajnok francia labdarúgó. A 31 éves hátvéd – aki legutóbb a Como játékosa volt – múlt
Három magyar versenyző utazott el Tokióba, a ritmikus gimnasztikázók egyesületi világbajnokságára. A hazai szövetség szerdai beszámolója szerint Pigniczki Fanni, Wiesner
Az Olaszországban élő és dolgozó bevándorlók állampolgársághoz jutásának könnyítését kívánja elérni az a népszavazási kezdeményezés, amelyhez összegyűlt a szükséges félmillió
Valamennyi Európába vezető migrációs útvonal igen aktív, amíg az időjárás lehetővé teszi, elsősorban a tengeri útvonalakon igyekeznek az embercsempészek minél