Új igazgató a kecskeméti Mercedes-gyár élén
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatói pozícióját Jens Bühler tölti be januártól – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatói pozícióját Jens Bühler tölti be januártól – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel
Egymilliárd forintos beruházással – amelyből 245,4 millió forint az állami támogatás – automata csomag-összeválogató készárú raktárral bővítette gyártó- és logisztikai
A Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve a Nemzeti Filmintézet országos filmklubhálózatot indított, amely 180 vidéki településre juttat el klasszikus és mai
Az IKEA Magyarország a 2023-es pénzügyi évben 145 milliárd forint forgalmat ért el, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a
Alvajárás közben a nők a férfiaknál kétszer gyakrabban végeznek kockázatos és összetett feladatokat, melyek sérüléshez vezethetnek – derül ki a
Donald Trump győzelmét hozta New Hampshire államban a republikánus előválasztás, amelyen arról döntöttek, hogy az állam választói kit szeretnének a
Összeütközött egy személyszállító vonat és egy teherautó szerda reggel az észak-morvaországi Karviná település közelében, meghalt a mozdonyvezető, 16 utas és
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt emeltek vádat a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa és egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) továbbra is szigorú hatósági fellépéssel és súlyos bírsággal bünteti azokat, akik az online térben
Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt:
A Forma-1-es jogtulajdonos Liberty Media keddi bejelentése szerint 2026-tól tíz évig Madridban rendezik a Spanyol Nagydíjat. A sorozat hírlevele alapján
Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal emelt bér lesz, a következő évben pedig további 11 százalékkal emelkedik
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a
Amíg Szeptemberben nem érte el a százezret, addig októberben 114 830-re emelkedett azon nem uniós állampolgárok száma, akik első alkalommal
Érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot annak, akinek jár valamilyen kedvezmény a személyi jövedelemadóból, hogy a munkáltatója ezt már a
A világ legerősebb nemzeti futballbajnoksága jelenleg az olaszoké, a magyar NB I a 48. az IFFHS-nél, amely most tette közzé
Még a hétfő délelőtti járatok is késve indulnak a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, mert vasárnap délután egy személyzeti hiba miatt
Földcsuszamlás temetett maga alá 47 ember a délnyugat-kínai Jünnan tartományban hétfőn kora reggel, miközben több mint 500 embert evakuáltak a
Szalai Attila, a német élvonalban szereplő Hoffenheim magyar futballistája egy másik Bundesliga-csapathoz, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburghoz került kölcsönbe. A
A beálló Rosta Miklós – gyermeke születése miatt – vasárnap elhagyta a németországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatottat.