Novák Katalin a kegyelmi ügyről: Nincs relevanciája annak, hogy nyomásra vagy nem nyomásra döntöttem
„Én döntöttem, ezért én vállalom a felelősséget” – mondta Novák Katalin volt köztársasági elnök az egy évvel ezelőtt kirobbant botrányról.
„Én döntöttem, ezért én vállalom a felelősséget” – mondta Novák Katalin volt köztársasági elnök az egy évvel ezelőtt kirobbant botrányról.
Érdemes lehet kihasználni az állami támogatás adta lehetőségeket. 2025 januárjában indult a Vidéki Otthonfelújítási Program, amelyben a legfrissebb kormánydöntés szerint
A Magyarországon élő külföldieket érő mindennapi atrocitásokat helyezi fókuszába az a reklámfilm, amely egy átfogó tanári kézikönyv megismertetését támogatja. A
Kétéves „nemzetközi gazdaság és gazdálkodás” kettős képzést indított a Széchenyi István Egyetem és az indiai Integral Egyetem szeptemberben – értesült
Február 1-jén fizettek kamatot a Babakötvények, ez 32 milliárd forint jóváírását jelentette a gyermekek Start-számláján. Ezzel egy időben a Babakötvények
Ideje megregulázni a bankokat – kezdte Facebook-bejegyzését Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: hazudik,
Már elérhető A sebhelyes lány című spanyol sorozat első három epizódja az RTL+ Premium kínálatában – értesült a Közbeszéd az
Már 9 bank is bejelentette az inflációs díjemelését a vállalkozók felé. A banki díjak a tavalyi infláció mértékével, azaz kevesebb,
A hetedik adásban nemcsak ő, hanem Bojinka Miklós is üzletet kötött a toaletthabot kínáló vállalkozóval. A fenntarthatóság és a nagyüzemi
Sok kupakgyűjtő fémszív került az utcákra az elmúlt 5 évben, és ezek nagy része mind a mai napig a helyén
„Vak vezet világtalant” – így reagált Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnöke Palóc André, nemzetgazdasági minisztériumi szóvivő
A mosás egy mindennapi tevékenység, amelyet rutinszerűen végzünk, anélkül, hogy mélyebben átgondolnánk a következményeit. Egy tapasztalt mosógépszerelő azonban figyelmeztet: a
A munkáshitel annak a legjobb, aki nem egyszerűen elvásárolja, hanem még fialtatni is tudja. Milliókat spórolhat a fiatal magának vagy
Ha meguntad már a hagyományos vacsorákat, készítsd el ezt az fánkot! Fogyaszthatod akár sajttal, akár fokhagyma öntettel, de mivel aránylag
A Fidesz-kormány arra készül, hogy 99 évre magáncégek használatába adja, lényegében privatizálja a budapesti és vidéki vasútállomásokat – írja a
Egész héten üzemanyagár csökkenést tapasztalhattunk a benzinkutakon, ami szombaton tovább folytatódik. A benzin beszerzési ára bruttó 3 forinttal csökken, a
Idén még a megszokott rendszerben zajlik a lomtalanítás, az egyes kerületekre vonatkozó lomkihelyezési időpontokat a MOHU közzé is tette az
A magyar párok pénzügyi döntéseit továbbra is erős összhang jellemzi, a párkapcsolatban élők több mint kétharmada közösen kezeli pénzügyeit –
A közösségi médiában osztott meg videót Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője arról, hogy mennyire nehéz Magyarországon esemény utáni tablettához
Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője Facebook-videójában beszélt arról, hogy pártja átfogó bérrendezésre van szükség a közoktatásban. Barkóczi