A számok nem hazudnak: az Erste elemzői már megint mindenkit megleptek
Megint taroltak! Az Erste elemzői olyat tettek, amire senki más nem volt képes!
Ismét az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Reuters előrejelzői versenyén. 2023 után 2024-ben is a bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról.
Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen. A megmérettetésen a szakértők a főbb gazdasági mutatók (GDP, infláció, jegybanki alapkamat, folyó fizetési mérleg, költségvetési hiány) alakulásáról adnak előrejelzést minden hónapban. A versenyt az nyeri, akinek a prognózisai az év egészét tekintve a legközelebb álltak az adott tényértékhez – vagyis a legkevesebbet hibázott.
Ez az egyik legrangosabb hazai elemzői verseny, amelyen lényegében az összes nagyobb kereskedelmi bank és kutatóintézet szakemberei részt vesznek. A megmérettetés évtizedes története során az Erste elemzői többször is álltak már a dobogó valamelyik fokán. A szakértők tavaly az első helyen végeztek a 2023-as évben adott előrejelzések pontossága alapján – ezt a teljesítményt sikerült megismételni 2024-ben is.
Az Erste elemzői
Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője 2004 óta dolgozik a pénzintézetnél, számos banki terület munkáját segíti makrogazdasági és bankpiaci előrejelzések készítésével, emellett az Erste Csoport elemzési tevékenységét is támogatja a magyar gazdasághoz, illetve a forint- és kötvénypiachoz kapcsolódó elemzésekkel.
Nagy János korábban a GVI-nél, később a Pénzügyminisztériumban szerzett tapasztalatot, majd 2021-ben csatlakozott az Erste csapatához. Elsősorban a reálgazdasági folyamatok elemzésére, és havi, valamint negyedéves mutatók előrejelzésére fókuszál, jól kiegészítve Nyeste Orsolya pénzügyi és monetáris kvalitásait.
Címlapkép: Scott Graham/Unsplash, illusztráció
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!