Megrázó vallomás Ádi bohóctól: „Éhes vagyok, és félek a holnaptól”

Van, amikor az ember nem azért kér segítséget, mert feladta, hanem éppen azért, mert még mindig küzdeni akar. Kovács István Ádámot sokan Ádi bohócként ismerik. A beteg bohócdoktort, aki saját életéért és egészségéért harcol, már hosszú évek óta próbál reményt, mosolyt és egy kis könnyebbséget adni másoknak. Kórtermekben jár, beteg gyerekeket vidít fel, csokoládét oszt, mókázik és beszélget velük, miközben ő maga is komoly fájdalmakkal és egyre súlyosabb állapottal él.

Ma azonban neki is szüksége van mások segítségére

„Körülbelül négy évvel ezelőtt kezdett rohamosan romlani az állapotom. Akkor még 40 százalékos volt a tüdőkapacitásom. Aztán jött a COVID-19, és onnantól kezdve felgyorsult a folyamat. Azóta folyamatosan romlik a tüdőm állapota, és mára már csak körülbelül 14 százaléka működik”.

Ez a szám önmagában talán nehezen elképzelhető. A mindennapokban azonban azt jelenti, hogy olyan dolgok is komoly erőfeszítést jelentenek, amit mások gondolkodás nélkül megtesznek. A mozgás, néhány lépés, a legegyszerűbb hétköznapi tevékenységek is komoly megterhelést jelenthetnek. Ádi oxigénre szorul, és az életét egyre inkább meghatározza a betegség.

 

Az orvosairól azonban egyetlen rossz szót sem mond

Sőt. „Az orvosaimnak rengeteget köszönhetek. Mindent megtesznek, hogy késleltessék az elkerülhetetlent. Próbálnak időt nyerni nekem. Próbálják stabilizálni az állapotomat, és én hálás vagyok nekik. Csak nagyon nehéz dolguk van”.

Ádi három alkalommal járt a tüdőtranszplantációs bizottság előtt. A transzplantáció viszont az ő esetében nem jelenthet megoldást. A korábbi négy tüdőműtét ugyanis olyan mértékben roncsolta a mellkasát, hogy a tüdőátültetés számára nem jöhet szóba.

Így marad a küzdelem. A kezelések. Az orvosok munkája. És minden egyes nap, amit még meg lehet nyerni. Miközben neki lenne szüksége segítségre, még mindig másokon segít.

Talán éppen ez Ádi történetének egyik legmegrendítőbb része

Miközben neki magának is segítségre lenne szüksége, továbbra is próbál másokon segíteni. Országos összefogásokban vesz részt a háttérből. Kapcsolatait és tapasztalatait felhasználva segít azoknak, akik hozzá fordulnak.

Nem azért, mert neki könnyebb

Hanem talán éppen azért, mert pontosan tudja, milyen érzés segítségre szorulni. Most azonban eljutott arra a pontra, amikor már a saját mindennapjaihoz is szüksége van a közösség támogatására.

A betegség miatt elvesztette a munkáját. A folyamatos kezelések és kórházi tartózkodások mellett egyre nehezebbé vált a munkavállalás. Ma már nem magától értetődő számára az sem, hogy legyen mit ennie, és ki tudja fizetni a gyógyszereit vagy a számláit.

„Éhes vagyok. Kimerült és fáradt. És félek a holnaptól.”

Ezek talán a legnehezebb szavak egy olyan embertől, akit sokan mindig mosolyogni láttak. Ádi most egy olyan történetet is megosztott, amely sokkal többet mond el a jelenlegi helyzetéről, mint bármilyen statisztika. Emlékszik arra, amikor egy kukában talált szendvicset evett meg, mert nem volt más.

Most attól fél, hogy ez nem csupán egy régi emlék lesz.

„Ma ez volt az ebédem.”

Nem nagy dolgokat kér.

Nem luxust.

Nem gazdagságot.

Azt szeretné, hogy legyen mit ennie, ki tudja váltani a szükséges gyógyszereit, rendezni tudja a számláit, és legyen lehetősége tovább küzdeni.

„Nem akarok eltűnni. Nem akarok feladni”

Ádi története nem arról szól, hogy valaki feladta. Éppen ellenkezőleg. Arról szól, hogy valaki még mindig élni akar. Még mindig szeretne segíteni. Még mindig szeretne visszatérni ahhoz, amit egész életében fontosnak tartott: mások támogatásához, a beteg gyerekek megnevettetéséhez és a remény továbbadásához.

Ehhez azonban most neki van szüksége ránk

Nem kér nagy összeget. Ahogy ő fogalmaz, ha valaki csak 500 vagy 1000 forinttal tud segíteni, az is nagyon sokat jelent. Sok száz vagy ezer ember apró segítsége pedig összeadódhat annyira, hogy egy embernek újra legyen esélye a holnapra. Természetesen az is segítség, ha valaki megosztja a történetét. Mert lehet, hogy a megosztás után éppen ahhoz az emberhez jut el, aki segíteni tud.

Ádi nem azt kéri, hogy sajnáljuk

Azt kéri, hogy ne engedjük egyedül maradni a küzdelemben, mert 14 százalékos tüdőkapacitással, oxigénnel, négy korábbi tüdőműtéttel és egy transzplantációs lehetőség nélkül is azt mondja:

„Nem feladni akarom. Küzdeni szeretnék tovább.”

Hogy legyen miért felkelnie holnap. Legyen mit ennie. Legyen gyógyszere. Legyen esélye újra felvenni a bohócruhát, és egyszer majd ismét ő adhasson valakinek abból a reményből, amelyből most nekünk kell adnunk neki.

Ha szeretnél segíteni Ádinak

Megyesi Krisztián
OTP Bank
11773449-02829621-00000000

Külföldről / IBAN:
HU83 11773449 02829621 0000 0000
BIC: OTPVHUHB

Wise / Kovács István Ádám:
12600016-16589108-39943758

Külföldről / IBAN:
HU27 12600016 16589108 3994 3758
BIC/SWIFT: TRWIBEBBXXX

Közlemény:
„Adomány Ádi bohóc részére”

Ha pedig most nincs lehetőséged anyagilag segíteni, oszd meg ezt a történetet, mert néha egyetlen megosztás is elég ahhoz, hogy valakihez eljusson a segítség.

Ádi nem eltűnni akar. Nem feladni akar. Élni akar. Küzdeni akar, és most ehhez szüksége van ránk.

Címlapkép: Kovács István Ádám/Facebook

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!