Kultúra

Sztárok relikviáira lehet licitálni: így segíthetünk hátrányos helyzetű gyerekeknek

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.

„A cél, hogy a mindennapi pénzkezelés és tervezés elsajátításával olyan gyakorlati tudást kapjanak, ami valódi esélyt ad nekik a független felnőtt élethez” – olvasható a Tűzcsiholó Egyesület honlapján, ahol pénzzel lehet támogatni az eseményt.

A tábor megvalósításához 2 millió forintot gyűjtenek a szervezők, ehhez pedig neves művészek és bajnok sportolók is csatlakoztak. A „Sorsfordító útravaló” jótékonysági aukció július 22-én indul az alábbi honlapon, és augusztus 5-éig lehet lecsapni a tárgyakra.

Olyan egyedi, dedikált relikviákra licitálhatsz, mint:

  • Presser Gábor aláírt vászontáskája és exkluzív Pinokkió kottáskönyve
  • Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőröző dedikált pengéje
  • Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakos aláírt meze
  • Siklósi Gergő olimpiai bajnok párbajtőrje
  • Oláh Ibolya tükörbrossa, amit május 9-én viselt
  • és neves kortárs festőművészek egyedi alkotásai, albumai.

Ismét megtekinthetők a relikviák a Művészetek Völgyében

Ahogyan a tavalyi árverésen is, a tárgyak élőben is megtekinthetők, kézbe foghatóak a Művészetek Völgyében, Kapolcson, július 24 és augusztus 2-a között, a Fecske Adományboltban, melyet a Tűzcsiholó Egyesület működtet. Nem mellesleg 26-án a Tűzcsiholó Egyesület lesz felelős a programokért Kapolcson, így az érdeklődők Jó eséllyel futhatnak bele a sztárok valamelyikébe.

Tűzcsiholó Egyesület – megtörni egy láncolatot

A Tűzcsiholó Egyesület célja, hogy megszakítsa az öröklődő állami gondoskodás láncolatát: azért dolgozunk, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei valaha állami gondozottak voltak, ne kerüljenek ők is gyermekotthonba, hanem saját családjukban, biztonságban, szeretetben nőhessenek fel. Az egyesület tevékenységét a honlapjuk mellet Facebook-oldalukon is követheti.

Címlapkép: Sajtóközlemény

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük