Belpol

Magyar Péter: a nándorfehérvári diadal a hazaszeretet, a közös felelősség és a cselekvő összefogás története

A nándorfehérvári diadal jóval több egy régi csata emlékénél, a magyar hazaszeretet, a közös felelősség és a cselekvő összefogás története – jelentette ki a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés keddi ülésén.

Magyar Péter azt mondta: arra a pillanatra emlékezünk, amikor egy nemzet megértette, hogy a legnagyobb túlerővel szemben is marad választása. A nándorfehérvári hősök kitartását méltatva pedig arról beszélt: „ez a szolgálat ereje”.

Ugyanez az erő él azokban, akik nehéz körülmények között is megtartják közösségeinket, a gyermekeinket tanító pedagógusokban, a betegeket gyógyító orvosokban és ápolókban, a településeiket szolgáló emberekben, a családjukért minden nap helytálló magyarokban – sorolta, majd úgy fogalmazott: egy országot mindig azok tartanak meg, akik a legnehezebb időkben, pillanatokban is a helyükön maradnak.

Címlapkép: MTI/ Hegedüs Róbert

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük