Belpol

Hivatalos bejelentés: Brutálisan megemelkednek az egyetemi ösztöndíjak, van, ahol duplázódik a pénz

Hankó Balázs miniszter bejelentette: minimum 50%-kal nőnek a tanulmányi ösztöndíjak idén tavasszal. Mutatjuk, mely intézményekben várható akár 100%-os emelés!

Hankó Balázs elmondta: az idei tavaszi félév során minimum 50 százalékos tanulmányiösztöndíj-emelés lesz az alapítványi, az egyházi és az állami fenntartású intézményeknél. Ennek a forrását az adja, hogy az elmúlt években több mint 2,5-szeresére nőtt átlagosan az egyetemek finanszírozása. Azaz a meglévő forrásokból, a teljesítményalapon az egyetemekhez érkezett plusz forrásokból történik meg az egyetemek által, a saját szempontjaik szerint eldöntött ösztöndíjemelés – ismertette.

Ebben a félévben minimum 5,5 milliárd forintos ösztöndíjemelkedésről lehet beszélni, ugyanakkor az egyetemek 8,2 milliárd forintos ösztöndíjemelésre tettek javaslatot – közölte Hankó Balázs. Megjegyezte: vannak olyan intézmények, amelyek akár 100 százalék feletti ösztöndíjemelést is biztosítanak. Tehát a magyar felsőoktatásban a tanulmányi ösztöndíjaknál ez egy 84 százalékos növekményt jelent, de mindenhol eléri minimum az 50 ötven százalékot – mondta.

Címlapkép: Szigetváry Zsolt / MTI

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük