Sport

Magyar-örmény – Dragóner Attila: győzni fogunk

Dragóner Attila szerint a magyar labdarúgó-válogatott a hiányzók ellenére is van annyira erős, hogy begyűjtse a három pontot szombaton a Puskás Arénában az örmények elleni világbajnoki selejtezőn.

A 28-szoros válogatott futballista az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, olyan játékos nincs, aki pótolhatatlan, de a sárga lapok miatt eltiltott Varga Barnabás „nagyon fog hiányozni” a nemzeti együttesből.

„Ugyanakkor vannak alternatívák, lehet akár három támadóval, három gyors futballistával felállni, de ha abból indulunk ki, hogy várhatóan sok időt töltünk majd az ellenfél 16-osán belül, akkor akár Tóth Barna személyében egy statikusabb, magasabb center mellett is dönthet Marco Rossi szövetségi kapitány”

– fogalmazott Dragóner, aki szerint ezen a mérkőzésen a csapatkapitány Szoboszlai Dominik is más poszton szerepel majd, mint a legutóbbi két találkozón.

„Egy sorral feljebb fog játszani, hiszen az ő kulcspasszai, a távoli lövései, a kis területen zajló játék közbeni megoldásai, helyzetfelismerései döntőek lehetnek ezen a meccsen” – jelentette ki az 50 éves szakember.

Dragóner Attila úgy vélte, Marco Rossi egy gyors futballra képes összeállításban fogja pályára küldeni a válogatottat, klasszikus centerként Tóth Barna az összecsapás későbbi szakaszában juthat lehetőséghez.

„Az első 15-30 perc meghatározó lesz, nyilván fontos, hogy ne kapjunk gólt, de ezzel együtt az is lényeges, hogy agresszív, bátor játékot tudjunk nyújtani” – nyilatkozta.

A magyar-örmény mérkőzés, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió is élőben közvetít, szombaton 18 órakor kezdődik a telt házas Puskás Stadionban, amely jövőre a Bajnokok Ligája döntőjének is otthont ad. A meccs játékvezetője az angol Chris Kavanagh lesz.

Címlapkép: Pixabay

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük