Női kosárlabda vb-selejtező – Japán ellen kezd a válogatott
Japán elleni kezdi meg szereplését a magyar női kosárlabda-válogatott a márciusi, isztambuli világbajnoki selejtezőben.
A magyar szövetség szerdán a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a válogatott március 11-én az ázsiai csapat ellen lép pályára először, majd sorrendben a kanadai, az ausztrál és az argentin együttessel csap össze, mielőtt március 17-én a házigazda törökök ellen fejezi be a selejtezőt.
A magyar válogatott tavaly augusztusban megnyerte Ruandában a világbajnoki előselejtezőt, ezzel jutott be a közvetlen kvalifikációba.
A berlini világbajnokságra eddig öt csapat biztosította részvételét: a házigazda Németország, továbbá a legutóbbi kontinensbajnokságokat megnyerő Ausztrália, Belgium, Nigéria és Egyesült Államok – ezek a csapatok tét nélkül vesznek részt a kvalifikációban.
Három hatos csoportból – így az isztambuliból is – három, egyből pedig – melyben a kontinensbajnok mellett a német együttes is ott lesz – az első két csapat jut ki a 2026. szeptember 4. és 13. közötti vb-re.
A magyar női válogatott eddig ötször szerepelt világbajnokságon, legutóbb, 1998-ban a tizedik helyen zárt.
A menetrend:
2026. március 11., szerda, Magyarország-Japán
2026. március 12., csütörtök, Magyarország-Kanada
2026. március 14., szombat, Magyarország-Ausztrália
2026. március 15., vasárnap, Magyarország-Argentína
2026. március 17., kedd, Magyarország-Törökország
Címlapkép: Freepik
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!