Sport

Takács Péter: stabil helyszínné vált Budapest

Budapest immár stabil helyszíne a nemzetközi dartseseményeknek – emelte ki Takács Péter, a Darts Event ügyvezetője, többek között a PDC Darts European Tour budapesti versenyét értékelve.

„A Hungarian Darts Trophy promóciós szerepe óriási a dartssport hazai népszerűségének növekedésében: az itthoni események adják a lendületet, amely végül a világbajnokságra csúcsosodik ki” — idézte Takácsot a cég hétfői közleménye. Az ügyvezető hangsúlyozta, a szervezők célja – kiváló együttműködésben a helyszínül szolgáló MVM Dome-mal – mindig az, hogy a játékosok számára tökéletes, kiszámítható környezetet teremtsenek, ahol kizárólag a teljesítményre koncentrálhatnak, és a nézők is a lehető legtöbb élményt kapják. A visszajelzések és az érdeklődés alapján ez szerinte idén is sikerült, amit az is alátámaszt, hogy a három nap során összesen több mint 25 ezren követték végig a programot a helyszínen.

Takács Péter kiemelte, Budapest és azon belül az MVM Dome különleges atmoszférát teremt, a nemzetközi partnerek, köztük a Professional Darts Corporation (PDC), maximálisan elégedettek a produkcióval.

A következő fontos dátum október 18., jövő szombaton derül ki ugyanis, melyik magyar játékos indulhat decemberben a PDC-világbajnokságon, a londoni Alexandra Palace-ban. Ez majd a Hungarian Darts Super League győztesét illeti meg, a sorozat végjátékában az alapszakaszgyőztes Székely Pál Vida Mihállyal találkozik, Kovács Patrik Jehirszki György, Borbély András Jagicza Gábor, Prés Nándor pedig Kelemen Péter ellen lép táblához a rájátszásban.

A Hungarian Darts Super League győztese vb-kvalifikációt szerez, így 17 év elteltével lesz ott ismét magyar játékos a sportág legnagyobb eseményén. Legutóbb 2008-ban Bezzeg Nándor képviselte a magyar színeket, akkor az első fordulóban szenvedett vereséget a holland Vincent van der Voorttól.

Címlapkép: Freepik

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük