Sport

Fetter Erik: van még bennem potenciál nagyon sok téren

A következő évben szeretne szintet lépni a kerékpáros Fetter Erik, aki sok téren érez még magában erre potenciált.

Fetter az elmúlt év végén, öt idény után távozott az Alberto Contador és Ivan Basso nevével fémjelzett olasz prokontinentális csapattól, a Polti-Kometától, a mostani szezonban a nemzetközi szövetség (UCI) három profi szintje közül a legalsó kategóriában, azaz a kontinentális sorok között jegyzett United Shippingben tekert. A kétszeres magyar időfutambajnok az esztendőt horvátországi viadalokkal kezdte, negyedik versenynapján – az Istrian Spring Tour első szakaszán – megszerezte az első győzelmet csapatának, majd ezt követően szállított két tizedik helyezést egynapos megmérettetéseken.

„Az év elejével nagyon elégedett vagyok, az első hónap nagyon jól sikerült, azok a versenyek nagyon feküdtek is nekem karakterisztikájukban” – elevenítette fel a történteket az MTI-nek Fetter, aki az ezekhez képest hegyesebb, illetve síkabb viadalokon ezt követően segítőként dolgozott csapattársaiért. A májusi Tour de Hongrie-n például Feldhoffer Bálintért, aki hetedik lett a kékestetői királyetapon és végül az összetettben is.

„Mindig azt kell a szem előtt tartani, hogyan tudja a csapat a lehető legjobb eredményt elérni egy adott versenyen. Ott felismertem, hogy Bálint kirobbanó formában volt, így átkonvertáltam magam segítővé”

– mesélte. Hozzáfűzte: nagy eredmény volt, hogy 19 esztendős csapattársával megszerezték a legjobb magyar bringást illető fehér trikót a hazai körversenyen.

Fetter beismerte: utána volt néhány verseny, amely nem sikerült az elvártaknak megfelelően, ilyen volt az országos bajnokság is, a mezőnyversenyt például gyomorgörcsök miatt nem fejezte be. Ugyanakkor természetesnek tartja, hogy egy hosszú idény során előfordulnak ilyenek.

„A folytatásban sokszor nagyon közel jártam a tűzhöz, hogy szép eredményt érjek el, ám pici dolgok hiányoztak ahhoz, hogy például egy szökéssel hazaérjünk” – vélekedett.

Az Európa-bajnokságot kihagyva keddtől a neki sokkal jobban fekvő horvát körversenyen szerepel ezen a héten, és bizakodva várja a hatnapos viadalt.

„Itt mentem már jól, fekszik a verseny és a szintrajz, bízom benne, hogy ahogy jól kezdtem az évet Horvátországban, úgy jól is sikerül majd ezzel a versennyel befejezni.” – fogalmazott.

Visszatekintve elmondta, a formálódó csapattal az esztendő elején rövid távlatokban gondolkoztak, nem voltak nagy álmaik, a Tour de Hongrie-n viszont például minden várakozást felülmúlt a szereplésük.

„Jól lett összerakva a csapat is és a versenyprogram is” – szögezte le.

A következő évtől a Valter Attilát is soraiban tudó Bahrain Victorious és a United Shipping együttműködik, ennek révén a magyar sorból Feldhoffer és a szerb Mihajlo Stolic lehetőséget kap arra, hogy a Bahrain utánpótláscsapatában versenyezzen, s onnan akár a World Tour-sorba is feljusson.

„Minden versenyző fejében ott van az előrelépés, ennek az együttműködésnek köszönhetően nagyon közel kerülünk a tűzhöz” – fejtette ki a 25 éves Fetter, rámutatva: ez több kaput megnyit. – „Az a célom jövőre, hogy fejlődjek magamhoz képest, mert bár ez egy jó szezon volt, de látom, hogy van még bennem potenciál nagyon sok téren.”

Mint mondta, várhatóan 2026-ban az ideihez hasonló lesz a csapat versenynaptára, így ezeken a megmérettetéseken szeretne „egy nagyon nagy szintet lépni”.

„Ha ez sikerül, az remek a csapatnak és nekem is. Utána majd elgondolkozhatunk, hogy mi a jó lépés, de először ezen a szinten szeretnék nagyon jó lenni” – tekintett előre.

Címlapkép: Fcebook

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük