Serie A – Ismét a Napoli és az Inter csatája várható a bajnoki címért
A címvédő Napoli és a legutóbb második Internazionale csatájára lehet számítani az olasz labdarúgó-bajnokság szombaton induló 2025/26-os szezonjában.
A nápolyiak az előző idényben Antonio Conte vezérletével tudtak diadalmaskodni. A nyáron a délolasz csapatnál nem volt sok változás, a belga Kevin de Bruyne érkezése viszont komoly erősítést jelent. Ugyanakkor megnehezíti az együttes dolgát, hogy az előző kiírástól eltérően ezúttal nem lesz elég csak a Serie A-ra koncentrálnia, hanem a Bajnokok Ligájában is helyt kell állnia.
A Napoli szombaton kora este a Sassuolo vendégeként kezdi meg az idényt, s abból a szempontból nincs könnyű helyzetben, hogy első számú csatára, Romelu Lukaku hétfőn súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, sajtóhírek szerint novemberig nem számíthat rá a klub.
Az Inter az előző szezonban minden sorozatban jól teljesített, de egyetlen trófeát sem szerzett. A Bajnokok Ligájában a döntőben kapott ki, a bajnokságban a hajrában bukta el az aranyérmet, míg az Olasz Kupában az elődöntőben, az olasz Szuperkupában pedig a fináléban maradt alul.
A kék-feketéknél arra lehetett számítani, hogy a kifejezetten idősnek nevezhető keret komoly változásokon megy majd át, ám végül nem hozott „sorcserét” a nyár a gárdánál. A legnagyobb változás az edző személye lesz, miután Simone Inzaghit a csapat egykori klasszis román játékosa, Christian Chivu váltotta a kispadon.
A milánóiak a Torinót fogadják hétfőn, a forduló zárómérkőzésén.
A lombard város másik csaptánál, az előző szezonban csupán nyolcadik AC Milannál szintén az edzőváltás az egyik legnagyobb változás, visszatért ugyanis a klubhoz Massimiliano Allegri, akivel 2011-ben bajnoki címet nyert a gárda.
A csapat legkomolyabb érkezője ugyanakkor egyértelműen a horvátok legendás futballistája, a Real Madriddal hat BL-t nyert Luka Modric, akire 39 évesen is komoly szerep várhat az együttesnél, amely szombat este az újonc Cremonese ellen kezd.
A rekordbajnok, legutóbb negyedik Juventus évek óta messze van a 2010-es években mutatott játékától és eredményességétől, s a torinóiak eddig ezen a nyáron sem tudtak komoly változtatásokat eszközölni a keretükön, így kérdéses, hogy bele tudnak-e majd szólni a bajnoki címért folyó harcba.
A nyitókörben Igor Tudor tanítványai a Parmával találkoznak, amely a Serie A jelenlegi egyetlen magyar labdarúgóját, Balogh Botondot foglalkoztatja. A válogatott védő játéka ugyanakkor erősen kérdéses a Juve ellen, ugyanis a felkészülési meccseken és a gárda Pescara elleni – győztes – Olasz Kupa-mérkőzésén sem jutott játéklehetőséghez és sajtóértesülések szerint hamarosan klubot válthat.
A nagycsapatok közül a két milánói együtteshez hasonlóan az AS Romához is új vezetőedző érkezett a nyáron, méghozzá egy igazi „nagyágyú”, az Atalantával az elmúlt években kiemelkedően szereplő Gian Piero Gasperini. Tőle azt várják, hogy folytassa Claudio Ranieri munkáját, és hasonlóan eredményesen szerepeljen a gárda, mint elődjével az előző idény második felében.
Az Európa-liga főtábláján érdekelt Farkasokra kifejezetten nehéz rivális vár a nyitókörben, miután az Olasz Kupa-címvédő Bolognát fogadják.
Serie A, 1. forduló:
szombat:
Genoa-Lecce 18.30
Sassuolo-Napoli 18.30
AC Milan-Cremonese 20.45
AS Roma-Bologna 20.45
vasárnap:
Cagliari-Fiorentina 18.30
Como-Lazio 18.30
Atalanta-Pisa 20.45
Juventus-Parma 20.45
hétfő:
Udinese-Hellas Verona 18.30
Internazionale-Torino 20.45
címlapkép: MTI/ AP/ Andrew – Medichini
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!