Szalay-Bobrovniczky Kristóf: mindig voltak, akik fegyvert ragadtak és bátran küzdöttek
Ez az ország azért maradt meg ezer éven keresztül, és azért maradt meg kereszténynek, mert mindig voltak, akik fegyvert ragadtak és bátran küzdöttek, amikor kellett – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Budapesten, az ifjú honvédtisztek kinevezési ünnepségén.
A Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban tartott eseményen – amely a honvédtisztek útba indító díszünnepsége is egyben – a politikus arról beszélt, hogy a megjelentek esküt tesznek, kötelezettséget vállalnak az ország és az egész magyar nemzet számára.
Hangsúlyozta, hogy egy régi ludovikás hagyományt folytatva „Isten színe előtt” találkoznak, hogy áldást kérjenek arra az útra, amelyen elindulnak.
Több mint egy évezredünk számtalan példája bizonyítja, hogy elszánt, bátor elődeink nélkül ma nem állhatnánk ki – jelentette ki. Hozzátette, hogy az ő tetteikből merítenek erőt, ami hozzáad a szakmai teljesítményhez.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, az is erőt ad, hogy minden tekintetben modern honvédséget építenek. Egy olyan honvédséget, amelyben a high-tech fegyverzet felkészült katonák kezébe kerül, egy olyan honvédséget, amely képes szállítani azt az erőt az országnak, ami a békéhez kell – emelte ki a miniszter.
Címlapkép: MTI/ Purger Tamás
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!