Nyugdíjemelés: Követelik, hogy a nyugdíjak újra kövessék a bérek emelkedését
Már csak a felét éri a magyar átlagnyugdíj a magyar nettó béreknek a Bankmonitor friss elemzése szerint – írta a Közbeszédnek Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője.
A politikus hozzátette: pedig 2009-ben, amikor Gyurcsány Ferenc átadta a miniszterelnöki széket, a nyugdíjak még a bérek 75 százalékát érték.
„Vagyis Orbán Viktor 15 éves kormányzása katasztrofális hatással volt a nyugdíjasok életszínvonalára” – vélekedett Gy. Németh.
A lapunknak küldött közleményében kiemelte: ezért a Demokratikus Koalíció vissza fogja hozni a nyugdíjak svájci indexálását, amely a Gyurcsány-kormány idején volt érvényben. A DK-s politikus szerint „így a nyugdíjak nemcsak az infláció, hanem a nettó átlagbér-emelkedés mértékével is emelkedni fognak”.
„Mi, szociáldemokraták nemcsak a dolgozók, hanem a nyugdíjasok jólétéért is küzdünk, akik egy végigdolgozott élet után megérdemlik az egész ország elismerését, a tisztességes megélhetést és gyarapodást is” – zárta közleményét a párt országgyűlési képviselője.
Címlapkép: Bernhardt Bettina/ Közbeszéd
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!