Skip to content
Közbeszéd

  • Belföld
  • Külpol
  • Belpol
  • Sport
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Pletykafészek
  • Vélemény
Elképesztő: három karácsonyi főétel, ami szinte magától elkészül
Belföld

Elképesztő: három karácsonyi főétel, ami szinte magától elkészül

2024.12.10. Közbeszéd aktuális,  hírek

A főfogások elkészítése nem feltétlenül igényli azt, hogy megszakadjunk a konyhában, hiszen vannak a villámgyors alternatívák mellett olyan ételek is, amiket egy kis előkészítést követően csak a sütőbe kell tenni, hogy aztán maguktól elkészüljenek.

Olyan korábbi receptjeinkből válogattunk, melyek között mindenki megtalálja a számára ideális főételt, hiszen a testes steak mellett egészségtudatos étrendbe is beillő lazaccal és könnyű sült pulykával is készültünk.

T-bone steak

James Martin brit sztárszakács receptje a tökéletes bizonyíték arra, hogy a T-bone steak elkészítése nem is olyan nagy ördöngösség, mint ahogyan azt gondoljuk, hiszen néhány egyszerű alapanyaggal és tudatos konyhatechnológiai megoldásokkal bárki az ünnepi asztalra teheti.

Ráadásul valóban pár perc alatt elkészül, így nem kell az egész napot a konyhában tölteni a tökéletes főétel előkészítéséhez.

Tejszínes, spenótos lazac

A toszkán ízvilágú lazac serpenyőben készül. A halat krémes szósz öleli körül, hogy az ízélményt spenót, szárított paradicsom és parmezán tegye teljessé. A fogás gyakorlatilag tizenkét perc alatt elkészíthető, így garantálja a stresszmentes karácsonyi készülődést.

Sült pulyka

A sült pulyka az Egyesült Államokban hagyományos hálaadási étel, Magyarországon pedig karácsonykor kerül a leggyakrabban az ünnepi asztalra. Az általános vélekedéssel ellentétben nem ajánlott a pulykát megtölteni, mire ugyanis az üregben lévő töltelék tökéletes állagúra sülne, addigra a pulykahús már kiszárad.

A pulyka üregébe tegyünk inkább olyan alapanyagokat, amelyek ízesítik a húst és a szaftját is. Mehet bele só, bors, vöröshagyma, alma, sárgarépa, zeller vagy citrusféle is.

Címlapkép: Pixabay

Ezeket olvasta már?

(via roadster.hu)

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

  • Ingatlan,com: lassult a lakások drágulása novemberben
  • Európai keresztény politikai kultúrát sürget a Jobbik elnökhelyettese

Cikkajánló

Súlyos tömegbaleset történt az M4-es autóút Budapest felé vezető oldalán

Féltékenységből az élettársára gyújtotta a házat egy pilisvörösvári férfi, vádat emeltek ellene

2025.10.21. MTI

A Pest Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy pilisvörösvári férfival szemben, aki

Országszerte több melegrekord is megdőlhet

Országszerte több melegrekord is megdőlhet

2024.02.10. MTI

Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe az időjárás Magyarországon, ez alól hazánk legnaposabb városa, természetesen Szeged sem kivétel. Portálunk információja szerint

Súlyos hibát követ el, aki ezt nem ellenőrzi a nyári hőség előtt - szakértő figyelmeztet!

Súlyos hibát követ el, aki ezt nem ellenőrzi a nyári hőség előtt – szakértő figyelmeztet!

2025.05.27. Közbeszéd

Ahogy közeledik az év legforróbb időszaka, fontos, hogy figyelmet fordítsunk járműveinkre is. A nyár ugyanis különösen igénybe veszi az autóinkat:

Óriási bejelentés: vadonatúj diagnosztikai eszközök érkeznek, teljesen átírják a betegellátást

Óriási bejelentés: vadonatúj diagnosztikai eszközök érkeznek, teljesen átírják a betegellátást

2025.11.20. Közbeszéd

Szentesen egymilliárd forint kormányzati támogatás segítségével fejleszti tovább a Szegedi Tudományegyetem a város és a Szentesi Járás lakosságának egészségmegőrzését szolgáló

Viharos széllökések várhatók pénteken a délkeleti országrészben: az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki óránkénti 90 kilométerest meghaladó széllökés veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyék területére.

Viharos széllökésekre és jégesőkre figyelmeztet a meteorológia

2023.11.03. MTI/Közbeszéd

Viharos széllökések várhatók pénteken a délkeleti országrészben: az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki óránkénti 90 kilométerest

Friss hírek: INGYEN jár minden háztulajnak

Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei

2024.12.27. Közbeszéd

Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében, sőt a vásárlók egyenesen megrohamozták a boltokat a legújabb eszközökért.

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Közbeszéd legfrissebb hírei

  • Sosem látott tisztelgés: országos megemlékezés Heim Pál előtt – a Posta is különleges lépést tett!
  • A szabolcsi töltött káposzta, amitől mindenki repetázik: így készül a család kedvence
  • Hihetetlen éjszaka az utakon: két ittas sofőr – egyik súlyosan karambolozott, a másik az árokban kötött ki
  • Rövidpályás úszó Eb – Öt magyar középdöntőbe jutott csütörtökön
  • Hatalmas bejelentés: új PENNY nyílik, ahol a legkevésbé számítanál rá
  • A kalács, ami mindenkit meglep: ettől a nagymama-trükktől lesz ellenállhatatlanul foszlós
  • Napi horoszkóp december 4: ma kiderül, kié lesz az előny – erre figyeljen minden csillagjegy
  • Ez a spagetti titka, amit a legtöbben teljesen rosszul csinálnak otthon
  • A nagymama sokmagvas csodapogácsája: a kelt tésztás recept, amiért most mindenki rajong
  • Két csillagjegy, akikre rámosolyog a sors az ünnepek alatt – te köztük vagy?
  • Kipróbált ünnepi recept, ami nélkül nem igazi a karácsony: így készül a puha, házi burgonyagombóc
  • A hajproblémák mögött belső okokat is keres Frohner Fecó
  • Dobrev Klára: a DK bemutatja egy Szőlő utcai tanú vallomását
  • 10 karácsonyi vacsora, amitől már a napindítás is ünnepi lesz
  • Most jött a riasztás: brutális időjárási hullám érkezik
  • A tested titkos üzenetet küld: így árulja el a fájdalom, mi zajlik a lelkedben
  • A tökéletes bekuckózós este receptje: ilyen a tökéletes téli este
  • Ez a 3 csillagjegy a legveszélyesebb, nagyon vigyázz velük!
  • Hihetetlen roham a bankoknál: ilyen lakáshitel-dömping még nem volt Magyarországon!
  • Kiderült: a testünk valójában emlékezik, és egy magyar módszer most mindent a feje tetejére állít

Oldalak

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Partnerek
  • Rólunk
Közbeszéd logó

Hírek, tények, vélemények.
Minden amiről a köz beszél, csak őszintén, csak egyenesen.

Copyright © 2023 Közbeszéd | Minden jog fenntartva!