Elképesztő látványt nyújtott a minap a Balaton vize, ugyanis a nyaralni vágyók egy vadállatot pillanthattak meg a tóban. Egy cápa kandikált ki a hullámokból. Mi történt?
Hatalmas ijedtség és megdöbbenés volt a Balaton körül, ugyanis a nyaralók úgy látták, hogy egy cápa úszik a hullámok között. Volt aki levideózta az eseményeket, a felvételt pedig feltölötte a TikTokra, így a videó az egész országot bejárta.
Egér agyszelet-preparátumok segítségével vizsgálta a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatócsoportja, hogy agyi sérülések esetén miként lépnek működésbe az
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda,
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot
A Demokratikus Koalíció követeli az összes akkumulátorgyár építésének felfüggesztését – hangzott el Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter és Szabó