40 éve így készítette a nagymamám a rántott pontyot

A karácsony íze nem a modern receptekben, hanem az emlékekben lakik. Minden családban van egy étel, amelyet „így csinált a nagymama is”, és ami nélkül nem lenne teljes az ünnep. Nálunk ez a rántott ponty. Pontosan 40 éve így készítette a nagymamám, és bár azóta sok minden megváltozott, ez a recept valahogy mégis túlélte az időt.

A régi idők pontya – frissen, tisztán, szeretettel

A nagymamám mindig ragaszkodott a friss halhoz. Azt mondta:

„A jó hal nem szúrja az orrod.”

A pontyot mindig gondosan átvizsgálta, bevagdosta és megsózta, majd legalább egy órát pihentette. Ez volt az első titka: hagyni, hogy a hal „megnyugodjon”.

A tejben áztatás: generációs trükk

Nagymamám a filéket fokhagymás tejbe áztatta, mert ettől a ponty puhább lett, és elvesztette az erős, iszapos ízt. Akkoriban ez nem volt külön recept, csak természetes mozdulat – ezért működik máig.

A panír, ami nem esik le

A régi idők panírja egyszerű volt, mégis tökéletes:

• liszt

• tojás

• házi zsemlemorzsa

A morzsa volt a lényeg: száraz, saját sütésű kenyérből darálva. Ropogott, mint a hó a lábunk alatt decemberben.

Sütés: türelemmel, csendben

A nagymama soha nem sietett. A pontyszeletek lassan, egyenletes hőfokon sültek, hogy ne csak kívül aranybarnák legyenek, hanem belül is szaftosak maradjanak.
Mindig azt mondta:

„A hal megérzi, ha ideges vagy. Ne kapkodj!”

Talán igaz is volt.

A karácsony illata

Amikor a serpenyőben sercegett a rántott ponty, tudtuk: itt a Szenteste. Az illat bejárta a házat, és sosem kellett szólni a gyerekeknek – jöttek maguktól, csillogó szemmel.

Miért őrizzük még mindig?

Mert a rántott ponty több egyszerű ételnél: kapcsolat múlt és jelen között. A nagymamám már nincs velünk, de amikor az első szeletet a tányérra tesszük, mintha ott ülne az asztalfőn.

Címlapkép: Közbeszéd

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!