Gyilkosság és garázdaság miatt emeltek vádat négy ember ellen
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen, akik a vármegye déli részén fekvő egyik településen meg akarták leckéztetni
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen, akik a vármegye déli részén fekvő egyik településen meg akarták leckéztetni
Halálra gázolt egy kombájn egy láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározó 17 éves fiút hétfő este, majd elhagyta a helyszínt,
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden az
Október elsejétől több tízezer család juthat hozzá könnyebben a csok pluszhoz, a falusi csokhoz és a Babaváró támogatáshoz – mondta
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben, jelzésük nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei
Közös jövőt építünk, helyi vármegyei és országos szinten egyaránt, amihez fontos a béke melletti, bátor kiállás és a hit abban,
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy az Auchan két saját márkás terméke rossz összetételi és allergénjelöléssel lett ellátva, ezért
Ha valóban tele volt a raktár, akkor miért voltak üresek a mosdóhelyiségek? – tette fel a kérdést a TISZA elnöke.
A dízelé most nem változik. A héten kedden tovább csökken a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal. Ezúttal a gázolaj
Gondolkodtál már, hogy egyes gyártók, mekkora haszonnal dolgoznak? Mennyit kérnek el mondjuk egy 20 forintból előállított termékért? Csak vegyünk egy
13 évre ítélte a bíróság Tarsoly Csabát, emellett eltiltották vezető tisztségviselői pozíció betöltésétől, valamint tíz évre közügyektől is – írja a Telex.
Eredmények és tabella. Az újonc Nyíregyháza felett aratott 2-1-es vasárnapi győzelmének köszönhetően a címvédő Ferencváros mindössze négy meccsel a háta
Idén 3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a Nemzeti Tehetség Programot, amelyben több ezer tehetséges fiatal kap támogatást – közölte
Király Levente, a nemzet színésze szegedi temetésén kapta lencsevégre a Blikk Novák Katalin egykori köztársasági elnököt. Novák fekete ruhában, napszemüvegben állt a férje
A magyar kormány jelenleg átfogó átvilágítást végez a hazai adórendszerben, amelynek során a külön- és extraprofitadók szövevényes rendszerét is megvizsgálják.
Az év elejétől hatályba lépett új víziközmű-szolgáltatási díjak márciusban elérik a nem lakossági vízfelhasználókat, akik hamarosan szembesülhetnek a megnövekedett vízdíjakkal.
Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt – jelentette
Amikor repülőgépre szállunk, valószínűleg nem sokat gondolkodunk azon, hogy a pilóta vagy a légiutas-kísérők arcszőrzete milyen. Mégis, ha jobban megfigyeljük,
Mississippi államban 7 ember meghalt és több mint 35-en megsérültek, amikor felborult egy utasokkal zsúfolt busz egy autópályán – közölte
Gázolás miatt 15-30 perces késésekre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra lehet számítani a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon – tudatta szombat délután