Szakértők szerint így kezeld a magas vérnyomást gyógyszerek nélkül
„A mozgás gyógyít” – ez a Mozgás Receptre program mottója. Mi a holmozogj.hu-nál ugyanezt valljuk, ám mi nem vagyunk orvosok,
„A mozgás gyógyít” – ez a Mozgás Receptre program mottója. Mi a holmozogj.hu-nál ugyanezt valljuk, ám mi nem vagyunk orvosok,
Szombaton, december 21-én elhunyt Hudson Joseph Meek, a 16 éves amerikai gyermekszínész. A 2008-ban született Meek fiatal kora ellenére számos
Az előrejelzések alapján hétfőn jelentős mennyiségű friss, magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó várható a Dunántúlon, elsősorban Baranyában és Tolnában –
A Magyarországi Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) jelentős lépésre készül a hulladékgazdálkodás korszerűsítése érdekében, ugyanis a vállalat nagyságrendileg 1000 csúcstechnológiás kukáskocsi beszerzését
December 17-én, 85 éves korában elhunyt Szalai Györgyi, a Balázs Béla-díjjal kitüntetett filmrendező, forgatókönyvíró és érdemes művész, aki a Magyar
Házának hátsó kertjében, egy fa tövében találtak rá egy 71 éves nőre Sátán a rendőrök. Az idős asszony teljesen átfagyott,
Az idei évre vonatkozó adó-visszatérítést arra az összegre lehet igénybe venni, amit a nyugdíj-megtakarítási számláinkra legkésőbb december 31-ig befizetünk. Ez
Módosulnak a Babaváró hitel szabályai – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök aláírása szerepel a vonatkozó rendelet
Az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentése szerint továbbra is túlzsúfoltság jellemzi a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket, a legtöbb
Tóth Gabi két héttel ezelőtt bokaficammal lépett a TV2 Dancing with the Stars színpadára, miután az egyik próbán megsérült. Az énekesnő számára
A nyugellátások pontos és időben történő megállapítása kulcsfontosságú az érintettek számára, és ehhez szigorú előírások szabályozzák a szükséges dokumentumok kezelését
Vágyak és inspirációk: friss kutatás készült a ‘Mi vagyunk Azahriah’ című film kapcsán. Utazás, vagyonszerzés, karrier és hobbi. A legtöbb
Az üvegfalak előnyei: több fény, kevesebb energiafelhasználás. Az üvegfalak egyre népszerűbbek az irodai terek tervezésében, mivel elősegítik a természetes fény
A nyugdíjrendszer folyamatosan változik, és a nyugdíjkorhatár emelése, illetve a hozzá kapcsolódó reformok kulcsszerepet játszanak a fenntartható társadalmi jövő biztosításában.
Felsővezeték-hiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között – közölte a Mávinform kedd délután az internetes oldalán.
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben lehetővé teszi a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártya) érkező
Nemzetpolitikai szempontból is fontosnak nevezte a magyar kormány béke melletti kiállását a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán
A második emeletről zuhant ki a gyermek, súlyos sérüléseket szenvedett. Vasárnap délután egy 13 éves fiú kizuhant a III. kerületi
Idén ismét kiosztották a legjobb cégvezetőknek járó díjakat. Az idén jubiláló Bizalom Gálán nyolc kategóriában ismerték el a sikeres magyar
Szigetelés és okos tervezés: így csökkenhetnek a költségek. A lakásfelújítás gondolata sokakat foglalkoztat, hiszen az építőanyagok és munkadíjak árnövekedése ellenére