Drámai baleset: öt ember életéért küzdöttek a mentők
Összeütközött két személykocsi Budapest negyedik kerületében, az István úton. A két járműben összesen öten utaztak, hozzájuk mentőt riasztottak. A fővárosi
Összeütközött két személykocsi Budapest negyedik kerületében, az István úton. A két járműben összesen öten utaztak, hozzájuk mentőt riasztottak. A fővárosi
Gyurkó Dániel, a Momentum 15. kerületi képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy elfogadta a testület a javaslatát és a főváros
Lezárják a hétvégén a Lánchidat, valamint a pesti alsó rakpart Eötvös tér és a Jászai Mari tér közötti szakaszát filmforgatás
A Fővárosi Közgyűlés tegnap szavazott arról, hogy a Hálózat Alapítvány közreműködésével 200 millió forinttal segítsük a leginkább bajban lévő budapestieket,
Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője mai sajtótájékoztatóján a Mini-Dubaj projekt kapcsán elmondta: a fővárosnak élnie kell az
Iskolai bombariadók sora rázta meg ma reggelre Magyarországot. Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalon számolt
Van az a pillanat, amikor a város lüktetése, a jazz, a népzene és az urban groove összeolvad egyetlen hatalmas, eufórikus
Többen megsérültek, amikor egy busz és egy személyautó ütközött hétfőn Budapesten, a Jászberényi úton – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Budapest környékén számos lenyűgöző kirándulóhely található, amelyeket könnyen elérhetünk tömegközlekedéssel is. Íme öt olyan hely, amelyeket mindenképpen érdemes felkeresni: Csíki-hegyek
A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket
Tovább egyszerűsödik keddtől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) termékportfóliója, ugyanis a használati szokásokhoz igazodva több jegy- és bérlettípust is kivezetnek;
Tűz volt egy budapesti szállóépület egyik szobájában vasárnap délután, rövid időre kétszázötven embernek kellett elhagynia a szálláshelyet, senki nem sérült
Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött – tájékoztatta a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője
Két személyhajó és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Jászai Mari téri kikötője is megrongálódott, amikor egy a Dunán közlekedő kötelék
Rövidebb útvonalon jár az 1-es villamos január 2-án és 3-án napközben Budapesten. A déli körvasút építéséhez kapcsolódó munkák miatt az
Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden. Azt írták, viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont
Holtan találtak egy nőt hétfő este Újpesten, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)
A Fidesz a budapestiek érdekében, a város fejlődéséért dolgozik – közölte hétfőn közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a kormánypárt fővárosi frakciójának
Két új fővárosi krízisszállás fogadja az utcán élőket: az Életmentő Pontot december 1-jén nyitották meg a Kőbányai Éjjeli Menedékhelyen, december
Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a trendi reggelizők. A bulinegyed forgatagában nemcsak a turisták, hanem a környéken élők, dolgozók,