Őrizetbe vették a debreceni nőt, aki Orbán Viktornak írt kommentet
Nem ez az első eset, hogy közéleti szereplőt, különösen a miniszterelnököt halálosan megfenyegetik az interneten. A közösségi média térhódítása óta
Nem ez az első eset, hogy közéleti szereplőt, különösen a miniszterelnököt halálosan megfenyegetik az interneten. A közösségi média térhódítása óta
Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Idén a baptisták kétezer
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványait október 15-ig kézbesíti a posta. A Magyar Posta Zrt. azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az élelmiszer-utalványt
Július 30-án, helyi idő szerint kora reggel hatalmas, 8,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg Oroszország távoli keleti részét, a Kamcsatka-félsziget közelében fekvő óceánt.
Leállt egy időre az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető szakasza, a Mezőkövesdi lehajtó után. A balesethez mentőhelikopter is érkezett. Sajnos
Folytatódik a Corvinus Egyetem Illyés Gyula Programja, amely egyéves oktatást és anyagi támogatást kínál azoknak a fiataloknak, akik már leérettségiztek,
„1990 óta sohasem volt Magyarországon előrehozott választás. Miért lenne? Ez egy nyugodt, higgadt ország.” – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök
A HungaroMet Nonprofit Zrt. friss figyelmeztető előrejelzése szerint az ország túlnyomó részén magas középhőmérsékletre és helyenként zivatarokra kell számítani július 25-én, pénteken.
A Tisza Párt egy olyan igazságosabb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb pártfinanszírozási rendszerre fog javaslatot tenni, amelyben nagyobb szerepet kaphat a közösségi finanszírozás
Július 23-án világszerte megrendüléssel fogadták a hírt: Ozzy Osbourne, a Black Sabbath frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb és legmeghatározóbb alakja 76
Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta hétfőn a Variety.com. A produkció Esme
Miközben sokan még a nyár utolsó napsütéses pillanatait élveznék, az időjárás hirtelen, nyugtalanító fordulatot vesz: az ország több pontján már
Elfogták az online térben „Hano” néven futó budapesti férfit, aki túlterheléses támadásokkal bénított le több magyar hírportált, és külföldi célpontot
Közlekedésbiztonsági akció keretében 2347 járművezetőt ellenőriztek a rendőrök a hétvégén Budán, 23 esetben merült fel ittas járművezetés gyanúja – írta
Orbán Viktor július 1-jétől bruttó 9,8%-os fizetésemelést rendelt el a miniszterek és államtitkárok számára. Ez az emelés jelentősen meghaladja a 2024-es 3,7%-os
A magyar férfi vízilabda-válogatottnak a címvédő horvátok felett aratott 18-12-es negyeddöntős sikerével Szingapúrban eldőlt, hogy hat év után először mindkét
A hétvégétől újabb tartós kánikulára kell számítani Magyarországon, ezért az országos tisztifőorvos vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el. A
Olyan, a skizofrénia kialakulásának molekuláris alapjait vizsgáló kutatás indult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával a Szegedi
Súlyos baleset rázta meg a Balaton-felvidék egyik kedvelt kirándulóhelyét: egy fiatal férfi lábát szó szerint átszúrta egy faág, miközben egy erdős ösvényen
Még nem ért véget Betlehem Dávid küldetése a szingapúri világbajnokság, a nyíltvízi úszók 3 kilométeres kieséses sprintversenyében második magyar versenyző