Belpol

Orbán Viktor megtörte a csendet a Pride után: megdöbbentő mondat hangzott el

A korábbiakhoz képest sokkal komolyabb, valóságosabb és közvetlenebb kihívásnak nevezte a Pride-ot a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kijelentette: a politika nem maradhat ki az erről szóló vitákból, nem engedhet annak a nyomásnak, hogy visszaengedje az óvodákba és az iskolákba az érzékenyítést.

Orbán Viktor azt mondta, hogy meglepte a múlt heti Budapest Büszkeség néven megtartott rendezvény, mert azt hitte, „ez a Pride-ügy le van zárva”.

Hozzátette: a békés egyet nem értés kultúrája van Magyarországon, és az, hogy egy ilyen tüntetés baj nélkül lemegy, nagy dolog. Majd a hatóságok elvégzik a maguk munkáját, a politika ebből maradjon ki – közölte.

A kormányfő elmondta, nem is a tüntetés mérete az érdekes, hanem az, hogy az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy egyesülnek a Pride-on, és programmá tették azt, hogy a gyerekeket most újra érzékenyíteni akarják, holott a 2022-es népszavazáson három és félmillió ember mondta azt, hogy ebből nem kér.

Címlapkép: Szigetváry Zsolt/MTI

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük