Lassú elszegényedés fenyegeti a nyugdíjasokat 2026-ban: ezért ér egyre kevesebbet a régebbi nyugdíj az aktív bérekhez képest

2026-ban tovább nő a szakadék az aktív keresők és a nyugdíjasok között. Szakértői elemzés a valorizációs szorzókról, a 14. havi nyugdíjról és a lehetséges megoldásokról.

A nyugdíjasokra leselkedő legnagyobb veszélyt 2026-ban is a relatív elszegényedés jelenti – miközben az abszolút elszegényedés kockázata is a nyugdíjas társadalom egyre nagyobb hányadát fenyegeti (a szegénységi küszöböt el nem érő nyugdíjat kap minden harmadik, a mélyszegénységi küszöbnél is kisebb nyugdíjat kap minden hatodik magyar nyugdíjas a KSH adatai szerint).

Komolyan érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mi okozza ezt a relatív elszegényedési folyamatot?

A válasz egyszerű: az aktív keresőkhöz viszonyított nyugdíjas szegényedés a nyugdíjmegállapítás és a nyugdíjemelés eltérő alapelveiből és eljárásaiból fakad.

A nyugdíjmegállapítás

A magyar öregségi nyugdíj összege két tényezőtől függ:

• az elismert szolgálati idő teljes években meghatározott tartamától függő, nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzó százalékos mértékétől,
• a számított havi nettó életpálya átlagkereset összegétől, amelyet az 1988. január 1-jétől a nyugdíjmegállapítás kezdő napjáig elért, nyugdíjjárulék alapját képező keresetekből  számítanak ki.

A nyugdíj összege tehát egyrészt a szolgálati idő hosszától, másrészt a nettó életpálya átlagkereset összegétől függ.

A nettó életpálya átlagkereset összegét pedig a nyugdíjmegállapítás során kulcsszerepet játszó valorizációs szorzók hatása miatt jelentősen befolyásolja a nyugdíjigénylés éve.

A valorizációs szorzókat minden évben újra meg kell állapítani, hogy tükrözzék a tárgyévet megelőző év országos nettó átlagkeresete nominális növekedési ütemét. A tárgyévet megelőző év így lesz a referencia bérszínvonal éve. (A nyugdíjmegállapítás évében és az azt megelőző évben szerzett, nettósított kereseteket emiatt nem lehet valorizálni, csak a korábbi években szerzett kereseteket.)

A nyugdíjmegállapítás mai eljárásrendje eredményeként a frissen megállapított nyugdíjak értéke a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkeresete nominális növekedését tükrözi a valorizáció révén, ezért egy friss nyugdíj többé-kevésbé igazodik a bérszínvonalhoz.

Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül és 2026-ban is tovább erősödik az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. (Ebből következően a korábbi években megállapított nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok úgy érzik, hogy egyre gyorsabban csúsznak lefelé a viszonylagos elszegényedés csúszdáján a frissen megállapított nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasokhoz képest.)

A nyugdíjemelés

Viszont a kizárólag az inflációhoz igazodó nyugdíjemelési eljárás

• minden olyan évben, amikor a nettó keresetek gyorsabban nőnek, mint az infláció, törvényszerűen az aktív keresőktől való leszakadáshoz vezet – ez a relatív nyugdíjas elszegényedési csúszda hatása, miközben, mint az imént említettem,
• hozzájárul a nyugdíjas társadalom belső szakadásához is annak következtében, hogy a később megállapított nyugdíjakkal szemben a régebben megállapított nyugdíjak értékvesztése évről-évre halmozódik.

Enyhülést csak a 13. havi nyugdíj 2021. évi részleges, 2022-től teljes bevezetése hozott, de a problémát ez sem képes teljes mértékben megoldani, miközben teremtett egy hatalmas új gondot: miből lehet hosszú távon biztonságosan finanszírozni egy olyan plusz ellátást, amelynek semmilyen járulékfedezete nincs? 2026-ban a 13. havi nyugdíj (az összes jogosultat figyelembe véve) 600 milliárd forintos kiadási tétel, amelyet az egyébként is végsőkig feszített költségvetés adóbevételei terhére kell összekaparni. Ezt a gondot tovább növeli a 14. havi nyugdíj szintén teljesen fedezet nélküli mechanikus bevezetése, amelynek első lépéseként 2026. februárban nem egy havi (vagyis további 600 milliárd forintnyi), csak egy heti (azaz cca. 150 milliárd forintnyi) plusz nyugdíjat fizetnek (nyilván a költségvetés rémes helyzete miatt) – ami persze nem oldhatja meg, legfeljebb némileg lassíthatja a nyugdíjasok relatív elszegényedését. A helyzetet azért sem képes megoldani a plusz havi nyugdíjak át nem gondolt osztogatása, mert a plusz nyugdíjakat is csak az inflációval emelik, így osztják a rendes nyugdíj relatív elszegényedéshez vezető sorsát.

Az érdemi és gyors megoldás egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése lehet, amely a nyugdíjakat nem csak az infáció mértékével, hanem azon felül a nettó reálkereset növekedés legalább felével is emelné a nyugdíjakat.

Ha a környező országokhoz hasonlóan ilyen emelési eljárás működne Magyarországon, akkor a 2026. januári 3,6%-os inflációs emelés helyett idén 6,35%-kal kellett volna emelni a nyugdíjakat.

A reálkereset ugyanis a KSH legfrissebb jelentése szerint 5,5%-kal nőtt 2025-ben, egy új nyugdíjemelési rendszerben ennek a felét, 2,75%-ot hozzá kellene adni a 2026-ra előre jelzett 3,6%-os inflációhoz, vagyis az emelés mértéke egy ilyen rendszerben 2,75 + 3,6 = 6,35% lenne.

Ha ilyen emelési rendszer működne Magyarországon, a relatív elszegényedés veszélye érdemben mérsékelhető lenne, különösen, ha a 14. havi nyugdíj elosztási rendszere is tükrözne szolidaritási szempontokat – amint teszi ezt például a lengyel 14. havi nyugdíj rendszere.

A cikk szerzője: Dr. Farkas András, NyugdíjGuru News, alapító-főszerkesztő

Címlapkép: Toók-Bernhardt Bettina/Közbeszéd

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!